2018-ban ellenzéki képviselők mászkáltak az MTVA épületében, idén már csak előtte tüntettek

2022. november 4. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem pontosan négy évvel ezelőtt a rabszolgatörvényként elhíresült munkatörvénykönyve-módosítás hatalmas elégedetlenséget és tiltakozási hullámot váltott ki. Voltak olyan tüntetések, mikor a belvárosban tüntetők elindultak a MTVA Kunigunda útja épületéhez, ellenzéki képviselőkkel együtt. A céljuk ekkor az volt, hogy olvassák be az M1 Híradójának adásában a tüntetők követeléseit. Az egyik tüntetésen több ellenzéki képviselő is bejutott a székházba.

Az idei választási kampány alatt is tartottak tüntetést az óbudai székház előtt az ellenzéki pártok. Az akkor egységesen induló ellenzék az MTVA székháza előtt azt kifogásolta, hogy nem jelenhetnek meg a köztévében, és hogy elfogadhatatlan szinten tolják az orosz, putyini propagandát az ukrajnai helyzet kapcsán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!