Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát

2022. november 3. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

A Schmidt Mária által igazgatott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK) 2,2 milliárd forint közpénzt kapott az államtól két budai villa felújítására – írja az Átlátszó.

Az egyik villa a XII. kerületben, a Határőr út 35. szám alatt található, 1999-es alapítása óta ez a KKETTK székháza. Az alapítvány egészen 2020-ig bérelte alapítójától, az államtól az épületet, de abban az évben az állam egy másik budai ingatlannal együtt a KKETTK-nak ajándékozta ezt.

Az alapítvány 2021-es beszámolója szerint a székházvilla felújítására egymilliárd forintot kaptak az államtól. A munkálatokat már tavaly elkezdték, és várhatóan 2023 januárjában végeznek vele. A kivitelező a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt.

Az államtól kapott másik ajándék villa szintén a XII. kerületben, az Istenhegyi út 92. szám alatt található. Az alapítvány az Átlátszóval azt közölte, hogy ezt, a jelenleg raktárként használt, leromlott állapotú épületet is fel fogják újítani, erre 1,2 milliárd forintot kaptak a kormánytól.

Az épületben további, Schmidt Máriához kötődő intézetek találnak majd otthonra: ez lesz a közalapítvány két tudományos munkaszervezetének, a múlt század történelmét kutató XX. Század Intézetnek, valamint a térségünk jelenét és jövőjét kutató XXI. Század Intézetnek a székháza.

Az alapítvány azt is közölte, hogy a Határőr úti székházat 182 millió forintos, az Istenhegyi úti ingatlant pedig 39 millió forintos áron tartották nyilván az ajándékozás pillanatában. Azonban ennyiért még egy üres telket sem kapni a környéken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!