Kiszállt a NAV a kompolti polgármesterhez, aki korábban azt állította, nyert a lottón
2022. október 30. – 19:44
A Blikk információi szerint a NAV nyomozói múlt kedden kivonultak a kompolti polgármesteri hivatalba, ahol reggeltől estig adatokat töltöttek le a hivatal szerveréről. A lap úgy tudja, hogy az adóhatóság egy 200 millió forintos felzárkóztatási pályázat ügyében keresi a válaszokat.
Kompolt polgármestere, Balázs Zoltán elismerte a lapnak, hogy a NAV nyomozói jártak a hivatalában.
„Azt nem tudom, hibáztunk-e, de az biztos, hogy minden kollégám a legjobb tudása szerint dolgozott rajta”
– nyilatkozta a polgármester. Az adóhatóság se megerősíteni, se cáfolni nem akarta a lap értesüléseit. A NAV már másodszor járt a polgármesternél, júliusban is vittek el tőle iratokat.
Az érintett pályázat többek között szociális bérlakások felújításáról és közösségi házépítésről szól. A Blikk úgy tudja, a nyomozók gyanúja szerint a felzárkóztatási programból nem lett semmi, csak papírok és fotók születtek olyan eseményekről, amik sosem valósultak meg. Balázs szerint „az elszállt építőanyagárak miatt minisztériumi és igazságügyi szakértőknek újra kellett számolnunk a költségeket, most tudjuk csak elkezdeni az építkezést és jövő év végére fejezzük be.”
Balázs Zoltán korábban azzal került be a hírekbe, hogy lottónyereményeivel magyarázta, miért jár drága autókkal, akkor helyszíni riportban foglalkoztunk a témával. Most a Blikknek azt mondta, csak ironizált a lottónyereményes nyilatkozatával.