„600 millió nem is sok, elmegyek a miniszterelnök úrhoz” – Trócsányival és Lázárral adták át a szegedi jogi kar felújított épületét
2022. október 28. – 12:58
Pénteken reggel vágták át a szalagot a Magyar Ede téren, amellyel hivatalosan is felavatták a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának frissen felújított főépületét. Az épületben már szeptember óta folyik a tanítás, a műszaki fejlesztést a nyáron fejezte be az 1 milliárd 885 millió forint állami támogatásból kivitelező Ferroép Zrt. Az ünnepségen Lázár János, építési és beruházási miniszter is beszédet mondott.
A bejárat előtt, szitáló ködben avatták fel az épületet, majd a szervezők az aulába invitálták a vendégeket, ahol az ünnepi beszédek következtek. Görög Márta, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja a kar történelmi örökségéről beszélt, majd megköszönte a kormányzati támogatást, mely a felújítást megvalósította, illetve megköszönte az egyetem támogatását is. „A jogi kart a jövő felsőoktatásának építettük.”
„Ez az egyetem fejlesztési időszakának egyik legemblematikusabb állomása” – emelte ki Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Elmondta, hogy háromszor futottak neki a felújításnak, a kormány mindhárom alkalommal támogatta azt. A kancellár asszony beszélt az egyetem más fejlesztéseiről is, az egészségügyit külön kiemelve. „Az összes fejlesztésünk arról szól, hogy hogyan lehetne jobban élni ebben a régióban” – mondta.
Ha már elindultunk a kupolával, miért nem csináljuk meg az egészet?
„2014-ben, amikor miniszter lettem, úgy gondoltam, hogy egy miniszternek a legjobb szövetségesei a jogi karok” – folytatta Trócsányi László, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja. Szerinte a jogászképzés kormányzati ügy, egy kormányzatnak fontos, hogy milyen jogászok vannak az országban. Ezt követően egy történetet is elmesélt arról, amikor megkeresték az épülettel kapcsolatban.
„Mégiscsak te vagy a miniszter, oldd már meg, hogy itt legyen már valamilyen kupola visszarakva, 600 millió az egész. Mondom ez jól hangzik, 600 millió az nem is akkora összeg talán, elmegyek a miniszterelnök úrhoz, megmutatom neki a régi fényképet, ő szereti a régi patinás dolgokat.
Azt mondta a miniszterelnök, hogy jó ez a kupola, de olyan legyen, mint régen volt.
Hát ebből sok vitám lett aztán, más az épületnek a fekvése, satöbbi. 600 millióval indultunk, aztán dékán asszony azt mondta hogy ha már elindultunk a kupolával, miért nem csináljuk meg az egészet? Mért ne, csak egymilliárddal több, aztán jött a szélvihar, az sem segített, és végül összejött az 1 milliárd 800 millió. Egy aprósággal kezdtük.”
Szerinte ez egy olyan, a kor szellemének megfelelő épület lett, ahová jó tanulni jönni. „Ez a test, ezzel szemben a hallgatók a lélek, és csak akkor lehet valaki egészséges, ha a teste és a lelke is egyben van.”
Az erővonalak újrarajzolása
„Szeged egy kiváló város, az ország kulturális és tudományos életében mai napig fontos szerepet tölt be. Egy olyan kormány képviseletében állok itt, amelynek komoly tervei vannak Szegedet illetően” – kezdte Lázár János, építési és beruházási miniszter, majd hozzátette, hogy Szeged abból a szempontból is különleges, hogy itt nem a városnak van egyeteme, hanem az egyetemnek van városa.
„Ma a világ legalább olyan zavart állapotban van, mint volt 1918-ban és 1920-ban. Az olyan központoknak, mint Szeged, egy olyan országnak, mint Magyarország, és egy olyan nemzetnek, mint a magyar, ebben az új világban meg kell találnia az új szerepét” – mondta a miniszter, aki szerint két dologban biztosak lehetünk: az egyik, hogy egy kétpólusú világ felé haladunk harminc évvel azután, hogy megszűnt a Szovjetunió.
A másik pedig, hogy biztosan állíthatjuk, ebben a világrendben két pólusa lesz a glóbusznak, „nem csak földrajzilag, gazdaságilag és hatalmilag formálódik újra a világ, hanem egészen biztos, hogy két világeszmény áll egymással szemben, a globális és a lokális, az integráció pártiak és a szuverenisták”.
Lázár szerint ebben a nagy küzdelemben, az erővonalak újrarajzolásában Magyarország megtalálja a maga helyét, mivel úgy látja, hogy a mai magyar jogrendszer lehetőséget ad arra, hogy az integráció világában mégiscsak egy szuverenista álláspontot hangsúlyozzunk.
A miniszter beszélt az alapítványi egyetemekről is. „A következő időszakban az alapítványi egyetemeknek minden sajtóbéli komment ellenére nem az a célja, hogy hatalmi bázist teremtsenek a Fidesznek, hiszen ez egy nyitott, liberális egyetemi környezetben eleve lehetetlen vállalkozás, hanem az a célja a modellváltásnak, hogy az új egyetemi struktúra megteremtse egy minőségi, nemzetközi színvonalú felsőoktatás lehetőségeit.”
Az alapítványokkal az önrendelkezés nagyobb lehetőségét teremtették meg Lázár szerint. „Mint aki húsz éve vagyok a parlament tagja, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az államnál, a központi kormányzatnál az alapítvány és a szenátus együttműködése sokkal jobb fenntartója lehet a szegedi egyetemnek.”
Lázár beszéde végén egy vállalást is tett. „Ha már Trócsányi Lászlónak van egy kupolája, akkor legalább egy alagsorral hadd járulhassak hozzá a jogi kar további fejlődéséhez” – mondta a miniszter jelezvén, hogy mindent megtesz azért, hogy az épületből még hiányzó részek megépítését támogassa. A beszédek végeztével átadták a kari kitüntetéseket.
Leányiskola volt
A Magyar Ede térre néző eklektikus stílusú épület a szegedi nagy árvíz után három évvel, 1882-re készült el, kezdetben polgári leányiskolaként funkcionált. Saroktornya a tér és a körút által alkotott terület közepe fölé magasodott, ez volt Szeged egyik legnagyobb olyan kupolája, ami nem valamilyen vallási épületen díszelgett.
Később a Kolozsvárról idemenekített egyetem jogi kara kapott itt helyet, majd 1958-ban az egyemeletes ingatlant részleges felújítása során megfosztották kupolájától, és az 1960-as években egy újabb szinttel is bővítették, így a saroktorony megmaradt, még kiemelkedő része mondhatni beékelődött az épületbe.
2017-ben váratlanul jelentették be, hogy helyreállítják a kar épületét. A kormány akkor több mint 650 millió forintot különített el a felújítására, ami a kupola visszaállításán kívül tartalmazta egy emlékhely kialakítását, általános energetikai korszerűsítést, a megtépázott homlokzat felújítását, munkaszobák kialakítását, valamint az udvar befedését, ezzel egy aula kialakítását.
Háromszoros drágulás
A rekonstrukciót már 2018-ban el akarták kezdeni, de annak előkészítése sokáig tartott, majd 2019 szeptemberében egy viharos szél leszakított az épület tetejéről egy bádoglemezt, és így, a sérülés miatt újra kellett terveztetni a beruházás egy részét, ki kellett javítani a tetőt. A viharkár következményeként az épületből is ki kellett költöznie a karnak már a felújítás megkezdése előtt.
A kezdeti összeg 2019-re 1,7 milliárd forintra nőtt, amit az építőipari munkaerőhiánnyal és az építőipari anyagok drágulásával magyaráztak. A felújításra kiírt tendert végül a Ferroép Zrt. nyerte el 2021-ben, a büdzsé ekkorra elérte az 1,9 milliárd millió forintot. A Ferroép annak a Nemesi Pálnak a cége, aki a 2019-es önkormányzati választásokon függetlenként, ám fideszes támogatással indult Botka László ellen Szegeden, és maradt alul jócskán.
A kupola, melynek átmérője 5,8 méter, magassága a sisakig 5,5 méter, formája pedig a korábbiét idézi, tavaly decemberben került fel az épületre, héjazatát 8000 darab cinklemezpikkely alkotja, melyeket egyesével szegeztek fel a téren. Ekkor egy sajtóbejárást is tartottak, ahol elmondták, hogy a korábban 3795 négyzetméter alapterületű épület 4559 négyzetméterre bővült.
Az eredeti, 2017-es elképzelések szerint a saroktornyot is megmagasították volna háromról négyszintesre, erről azonban végül lemondtak, ugyanis az örökségvédelmi hatóság szerint a saroktoronnyal megbomlott volna a tér 50-es, 60-as évek körül kialakult egységessége. Az ÁJTK főépületének felújítása ezév júliusában ért véget, ekkor zárult le az átadás-átvételi folyamat, és következhetett az épület birtokbavétele. Ajogi kar épületét szintén a dékán vette át, ezt követően kezdődött meg az adminisztráció visszaköltözése, hogy aztán egy tanévnyitó fesztivál keretében adhassák át az ingatlant a kar hallgatóinak.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.