Az egyik legjobb szegedi gimnázium tanára: Ne feledjétek, nélkülünk nincs jövő

2022. október 27. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

A szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola épp a napokban végzett egy oktatási intézményeket rangsoroló listán a középiskolai mezőnyben második helyen Csongrád-Csanád megyében. A néhány évvel ezelőttig még Ságvári Endre nevét viselő iskola nevelőtestületének tagjai délben álltak ki az iskola épülete elé, a Tisza Lajos körútra, hogy kifejezzék tiltakozásukat az oktatás és a tanárok helyzete miatt. „Teljes mértékben egyetértünk a követelésben megfogalmazottakkal” – mondták, majd felolvasták a már ismertetett, a többi iskolánál is elhangzott pontokat.

Ezután hangzott el Arany János A walesi bárdok című versének utolsó pár versszaka. „Képletesen Montgomeryben vagyunk, az elhíresült lakomán.” A versmondást a padkán állva pár diák követte végig, az eseményen 39 tanár volt jelen.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

„A sokszínűségben hiszünk, sokszínűek vagyunk” – hangzott el Hornok András magyar–olasz szakos tanár felszólalásában, aki hozzátette azt is, hogy a sokszínűség ellenére összeköti a pedagógusokat a hivatástudat, az élhető jövőbe vetett bizalom, mert nem a jövő generációinak a javait akarják, hanem a boldogulásukat szeretnék szolgálni. „És ne feledjétek, nélkülünk nincs jövő!” – zárta sorait.

(Balogh Gergő, Szegeder)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!