A Fazekas tanárai a Belső-Pesti Tankerület elé vonultak

2022. október 27. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az élőlánc után, délelőtt tízre a Fazekas Gimnázium tanárainak egy csoportja átment a Belső-Pesti Tankerületi Központ elé. Több diák is van velük, körülbelül 100-120-an lehetnek. Céljuk, hogy átadjanak a tankerületvezetőnek egy levelet – amiben válaszadásra szólítják fel –, azt nyilvánosan felolvassák a nyilatkozatukkal együtt, és a maguk módján kiálljanak a slammer Pankotai Lili mellett is.

Tizenöt perccel a meghirdetett időpont előtt már öt rendőrautó és egy motorosrendőr védte a Belső-Pesti Tankerületet.

Fotó: Molnár Réka / Telex
Fotó: Molnár Réka / Telex

A résztvevők transzaprenseket raknak ki a program elején, azt a rendőrök kérésére le is kell szedniük fél óra múlva. A helyszínen azt beszélik, állítólag két szervezőt fogadni fog Marosi Beatrix tankerületvezető a demonstráció közben.

A tiltakozás elején elkezdődött a „szabad ország, szabad oktatás” skandálás, a feliratokat már kiragasztották a tankerület ajtajára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!