Schmidt Mária: Amerikában boszorkányüldözés folyik, Németországban tapintható a félelem

2022. október 26. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Kommunizmusról és marxizmusról, szabadságról és boszorkányüldözésről, rettegésről és alternatív magyarázatokról beszélt a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár The Bold Truth About Hungary című podcastjában.

A Fidesz egyik fő ideológusaként is emlegetett Schmidt az MTI által készített beszámoló szerint az alábbi erős állításokat tette a szűk félórás, angol bevezető után magyar nyelvű, de például a Youtube-on angolul is feliratozott beszélgetésben (amit azon a felületen a cikk élesítéséig eltelt négy órában 286-an néztek meg):

  • A kommunista rendszer megdőlt 1990-ben, de a marxizmus megmaradt Magyarországon. Sőt, Nyugat-Európában is vezető ideológiává vált. A magyarországi kulturális elit egyszerűen nem volt hozzászokva a szabadsághoz, a vitákhoz és az érveléshez, s amikor ezeket a vitákat elveszítették, azt nagyon nehezen viselték. „Amikor mi ezzel szemben fogalmaztuk meg a saját véleményünket, fogalmaztunk meg egy alternatív magyarázatot vagy egy másfajta történelemszemléletet próbáltunk érvényre juttatni, akkor ezt mindenki a személyére nézve támadásként élte meg” – mondta Schmidt.
  • Magyarországon 1990 után megkezdődött a múlt újbóli feldolgozása. Ennek fontos intézménye az általa vezetett Terror Háza, amely egyszerre mutatja be a náci, valamint a kommunista elnyomást, hiszen mindkettő „megkínozta” a magyar embereket.
  • Az 1956-os forradalom leverése és az azt követő megtorlás „erőt adott nekünk a kommunizmus további időszakában, és mind a mai napig büszkeséggel tölti el minden magyar ember szívét”.
  • Az, hogy Nyugaton Marxnak, míg Németországban Leninnek szobrot állítanak, ellenérzést vált ki a magyar emberekből. „Mit akarnak már megint velünk megcsináltatni a nyugatiak, azt, amin mi már keresztülmentünk 45 évig, csak azért, mert ők tőlünk soha nem hajlandóak tanulni?”
  • Nyugaton ragaszkodnak az illúziójukhoz, vagyis ahhoz, hogy a szocializmus igazságosabb és jobb kort eredményez.
  • Brüsszel, Washington vagy Berlin nem tűri el, hogy nekik ellentmondjanak, ezért folynak „koncepciós perek Magyarország ellen”, amikor kiáll a saját érdekei mellett.
  • „A szabadság nálunk sokkal teljesebb, mint náluk”. Magyarországon sajtó- és szólásszabadság van, és senkinek nem jut eszébe, hogy a véleménye miatt bármilyen hátrány érhetné, míg például Amerikában boszorkányüldözés folyik, Németországban tapintható a félelem, és az emberek nem mernek megszólalni sem.
  • A nyugati politikusok ma már nem szoktak nyíltan fogalmazni, ezért is csodálkoznak rá Orbán Viktor kormányfőre.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!