Novák Katalin: Mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében

2022. október 26. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Kéktúra teljesítése mellett a következő években végigjárja Magyarországot, hivatalosan is elmegy minden megyébe. Első útja Győr-Moson-Sopron megyébe vezetett, ahol találkozott Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével, aki egyben a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is.

„Meghallgattam véleményét, tapasztalatait. Egyetértettünk: mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében”

írta a köztársasági elnök, aki hozzátette, háromgyerekes anyaként és elnökként is az a meggyőződése, hogy „motivált, megbecsült, magas szinten teljesítő pedagógusok kellenek gyerekeink biztos jövőjéhez”.

Az oktatás helyzete az elmúlt hetekben egyre intenzívebb téma, országos és lokális tüntetéseket is tartottak. Az egyik kulcskérdés a tanárok bérezése. A kormányzat azt kommunikálja, hogy egyetértenek a pedagógusok követeléseivel, de csak akkor tudják megfelelő mértékben megemelni a fizetésüket, ha megegyeznek Brüsszellel. Ezt az érvet sokan nem fogják el, hiszen uniós források nélkül meg tudták emelni a választások után például a rendőrök, katonák, államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését is.

A kormány a tiltakozásokat látva tett egy konkrét fizetésemelési ígéretet, azonban ez egyelőre nem igazán győzte meg az érintetteket; október 23-án becslések szerint 65 ezren tüntettek Budapesten, hogy a kormány változtasson az oktatási politikáján. Volt olyan fideszes képviselő, aki ezt annyival ütötte el, hogy amerikai pénzből tüntettek a tanárok – erről kérdeztük a napokban a kormánypárti politikusokat a parlamentben.

A demonstrációk folytatódnak, csütörtök reggel több kilométeres élőlánccal támogatnák diákok az újabb pedagógussztrájkot.

A tanárok fizetésével bővebben pedig ebben a videónkban foglalkoztunk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!