Megölte magát a felesége feldarabolásával gyanúsított dunaújvárosi férfi

2022. október 25. – 18:03

Másolás

Vágólapra másolva

Öngyilkos lett a fogdában B. János, akit azzal gyanúsított a rendőrség, hogy megölte a feleségét, majd testét feldarabolta és elrejtette, írja a Blikk, a lap értesülését pedig a rendőrség megerősítette. Azt közölték, hogy az öngyilkosságával kapcsolatban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szabályai szerint indított eljárást 2022. október 23-án.

A Blikk úgy tudja, a férfi a székesfehérvári rendőrség fogdájában volt őrizetben, ott lett öngyilkos. Hiába rendelték el a letartóztatását, büntetés-végrehajtási intézetbe nem szállították át.

A Telex is beszámolt a rendőrségi közlés alapján arról, hogy egy 62 éves dunaújvárosi férfi valamikor szeptember 17-e és szeptember 21-e közötti időszakban megölte a feleségét, majd a holttestet feldarabolta és elrejtette. Az ügy szeptember 21-én indult, amikor egy 52 éves dunaújvárosi nő eltűnése miatt körözési eljárást adott ki a dunaújvárosi rendőrség. Azonban néhány napon belül felmerült a gyanú, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett. A gyilkossággal a férjét gyanúsították, akit 24-én előállítottak, két nappal később letartóztattak.

A nyomozás ezután Fejér, Pest és Veszprém megyei nyomozók és más speciális szakemberek bevonásával folytatódott, többek között a Dunában is keresték a nő holttestét, illetve maradványait. Az adatgyűjtés során emellett a férj által használt kisteherautóban olyan testrészmaradványokat találtak, melyekről megállapították, hogy azok a feleségtől származnak.

Arról akkor még nem közölt semmit a hatóság, hogy a férj tett-e vallomást, és ha igen, abban mi állt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!