Elhatárolódott iskolája a tüntetésen káromkodva slammelő diák felszólalásától

2022. október 24. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

„Nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír Tv, hogy ki kinek a faszát szopja teli erőből (…), hanem az, hogy valaki vállalja a véleményét” – szólalt fel slam formájában egy pécsi végzős diák, Pankotai Lili az október 23-i tüntetésen. „Pont arra nevelt a 12 pont, amiért most én itt felszólalok” – folytatta. „Ha el sem hiszed, hogy én és mi vagyunk a jelen és a kibaszott jövő” – zárta slamjét Pankotai.

Iskolája, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Facebook-oldalán hétfőn állásfoglalást tett közzé az intézmény igazgatója, dr. Nyisztor Zsolt. Azt írta, intézményük nevében kijelenti, hogy tiszteletben tartják a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódnak tanulójuk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától.

„Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját” – fogalmazott.

Október 23-án, vasárnap 16 órától nagyszabású szolidaritási tüntetést tartottak Budapesten a tanárokért, és több vidéki városban is voltak megmozdulások ezen a napon. A tüntetés napjára az ellenzéki pártok is utcára hívták az embereket, de nem szerveztek külön demonstrációt, mert nem szerették volna gyengíteni a tanártüntetést. Orbán Viktor aznap Zalaegerszegen mondott beszédet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!