Nincs több könnyítés azoknak, akik csak áramot használnak

2022. október 22. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki megnézi a lakossági paci árat, akkor azt láthatja, hogy ott viszonylag kedvező árat, 69 vagy 70 forintot tudtunk megállapítani a szabályozott hatósági áras limit fölött, ez az, amivel segíteni tud a kizárólag áramot használóknak, az azzal fűtőknek is a kormány. „Pillanatnyilag erre vagyunk képesek” – mondta Gulyás, és ez így az energiamixnek, Paksnak köszönhető. Nem Magyarország Európa leggazdagabb állama, mégis itt segítenek a legtöbbet szerinte.

A jövő évi nyugdíjemelés is szóba került az RTL-nél, arra Nagy Márton azt mondta, a jegybank inflációs előrejelzését kell figyelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!