Az óvónők tüntetésén végre nem hamisan szólt a Grund

2022. október 21. – 13:52

Az óvónők tüntetésén végre nem hamisan szólt a Grund
Az újpesti Szent István téren közös flashmobot tartottak óvodapedagógusok, szülők és gyerekek – Fotó: Thüringer Barbara / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A tanárok után pénteken összefogás kezdődött az óvodai dolgozók között is. Az óvodapedagógusok egységes polgári engedetlenségét először a XV. kerületi intézmények hirdették meg, majd más kerületek óvodái is csatlakoztak hozzájuk, így IV. kerületiek is.

Újpest 18 óvodájából hétben tartottak polgári engedetlenséget: 117 dolgozó nem vette fel a munkát, helyette élőlánccal vették körbe saját intézményeiket. A tiltakozók ezután szülőkkel és gyerekekkel együtt átvonultak az újpesti Szent István térre. A helyszíntől egy sarokra van a kerületi önkormányzat épülete, ami előtt többek között az volt felírva hatalmas betűkkel az aszfaltra, hogy

„majd az ispánok fognak tanítani?”.

Az esemény előtt negyedórával már többtucatnyi résztvevő várakozott, köztük a tanári tiltakozások egyik főszervezője, noÁr. Körben állva, felkiáltójelet formázva várták az utolsónak érkezőket, majd pontban fél 10-kor nagyjából 250-en együtt énekelték el a Mi vagyunk Grund! című dalt – az eddigi tüntetésekkel ellentétben végre nem hamisan. Érthető is, az óvodapedagógusok képzésében nagyobb szerepet kap az énekoktatás.

„Sikerült megmutatni, hogy összetartó csapat vagyunk, óvodapedagógusok, szülők és gyerekek, ki tudunk állni magunkért. Nem adjuk fel, október 27-én országos sztrájk lesz”

– mondta a főszervező, Domak-Horváth Viktória az éneklés után, miközben dudáltak nekik az autósok.

Az Újpesti Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvoda tiltakozó pedagógusai a Szent István téren – Fotó: Thüringer Barbara / Telex
Az Újpesti Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvoda tiltakozó pedagógusai a Szent István téren – Fotó: Thüringer Barbara / Telex

Kivették a kezünkből, hogy mi dönthessük el, iskolaérett-e egy gyerek, nekem ez a mai napig rosszulesik

Az ötperces akció után megszólítottunk pár résztvevőt, hogy megkérdezzük, miért jöttek ki a térre. Az Újpesti Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvoda egyik pedagógusa, Ilona a Telexnek elmondta, hogy már nyugdíjas volt, 43 ledolgozott évvel, amikor két éve visszahívták a kollégái az oviba, mert nem volt ember, aki a gyerekekkel foglalkozna. „Ahogy a kollégák sem elégedettek a bérükkel, úgy én sem, pontosan ugyanannyi fizetést kapok, mint mielőtt elmentem volna nyugdíjba – és már akkor sem volt elég” – mondja.

Neki mégsem ez fáj a legjobban, hanem az, hogy nem becsülik meg őket szakmailag sem.

„Kivették az óvodapedagógusok és a szülők kezéből azt, hogy mi, akik a gyerekeket a legjobban ismerjük, dönthessünk arról, hogy az adott gyerek iskolaérett-e, vagy sem. Ezt a lehetőséget átadták az Oktatási Hivatalnak – ez nekem a mai napig kimondottan rosszulesik.”

Egy fiatalabb kolléganője, Csilla azt mondja, hogy nemrégen megcsinálta a mesterdiplomáját, de „a mi diplománkat nem teszik egyenlővé a többi diplomás munkavállalóval”.

„Először 12 évig, majd egy kisebb megszakítás után most tíz éve vagyok óvónő, pedagógus II. minősítéssel nettó 270 ezer forint a jövedelmem. Most, hogy megvan a mesterdiplomám, át fognak sorolni, de ez is nagyjából 20-30 ezer forintos emelést jelent majd.”

Szerinte fontos, hogy beszéljenek a nevelést végzők anyagi megbecsültségéről, de a mostani tiltakozás nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy rengeteg olyan adminisztrációs munkát terheltek még rájuk, aminek az értelmét nem nagyon látják, viszont a gyerekektől veszi el az érdemi időt. „Van, hogy ez napi szinten egy-másfél órát vesz el az időnkből.”

Csillának nem ez az első polgári engedetlenségi akció, amiben részt vesz, állítása szerint a jövő heti sztrájkhoz is csatlakozni fog. Bár sajnálatosnak tartja, hogy a tiltakozásokat sokan csak az iskolai tanárokkal azonosítják, ugyanakkor szerencsésnek is tartja magukat, mivel a tanárokkal szemben nekik nem kell félniük a tankerületek retorzióitól, ugyanis az óvodák az önkormányzatokhoz tartoznak.

Idősnek, fiatalnak is szüksége van a megbecsülésre

Gyerekrajzok egy újpesti ovi előtt – Fotó: Thüringer Barbara / Telex
Gyerekrajzok egy újpesti ovi előtt – Fotó: Thüringer Barbara / Telex

Egy háromgyerekes anyuka, Kitti azt mondja, megbeszélte a nagycsoportos kislányával, hogy ma kijönnek a térre támogatni az óvónénijüket. A babakocsiban fekszik a legkisebb, öt hónapos gyereke. Miközben őt tologatja, azt mondja, fontosnak tartotta, hogy itt legyenek, mert az óvodai alkalmazottaknál már olyan mértékűnek látja a bérfeszültséget, ami tarthatatlan.

„Ráadásul egyre kevésbé becsülik meg a munkájukat, miközben a jövő felnőtteit rajtunk, szülőkön kívül, ők nevelik.”

Szerinte sokkal több szülőnek kellett volna ma a téren lennie, de néhány ovistárs szüleivel beszélgetve azt szűrte le, hogy hiába érzik, hogy gond van, félnek tüntetésekre járni, pedig „egy demokráciában nem jön a fekete autó”.

Kitti reggelig tudná sorolni a köznevelésben lévő problémákat, de a legnagyobbnak azt látja, hogy nincs elég óvónő, ezért hiába szerette volna középső lányát is odajáratni, ahová a nagyobbik jár, végül nem sikerült bejutniuk, mert óvónők hiányában csak egy csoport indult az óvodában.

A középső lányának új óvodájában egyébként pénteken nem volt polgári engedetlenség, szerinte azért, mert ott nagyrészt idősebb pedagógusok vannak. Szerinte az idősebb óvónők sokszor rossz szemmel néznek a fiatalokra, azt gondolják róluk, hogy persze, ők csinálhatják, mert ha kirúgják őket, akkor legfeljebb elhagyják a pályát. Pedig mindenkinek, idősnek, fiatalnak is szüksége van a megbecsülésre, és ezt a szülőknek is kifejezésre kéne juttatniuk. Mint mondja,

„mindent meg kell tennünk, hogy támogassuk az óvodapedagógusokat, ha mással nem, akkor azzal, hogy eljövünk az ilyen megmozdulásokra”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!