Hidegebb lesz az uszodában és a színházban, de nagy bezárások nem lesznek Pécsen

2022. október 21. – 16:53

Hidegebb lesz az uszodában és a színházban, de nagy bezárások nem lesznek Pécsen
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli közgyűlésen tárgyalta a pécsi városvezetés is az energiaválság miatt szükséges intézkedések sorát. Elsősorban energiatakarékossági, korszerűsítési, szociális kérdésekről folyt a vita, de a helyi ellenzék, azaz a fideszes képviselők szerint egy baloldali ingatlanmutyi is elbújt a csomagban.

A város független polgármestere, Péterffy Attila azzal vezette fel a pénteki pécsi közgyűlést, hogy az elszabadult energiaárak, infláció miatt komoly gazdasági válság elé nézünk. Az intézkedési csomagot már múlt héten bemutatták a képviselőknek, politikai egyeztetések indultak és a helyi ellenzék javaslataiból is volt, amit megfogadtak. Az ülés napirendjén mindössze kettő, ám igen terjedelmes előterjesztés szerepelt, ezeket még az utolsó pillanatban is módosították. Pécs egyébként fűtés szempontjából nincs olyan rossz helyzetben, mint más városok: az intézmények jelentős része a helyi, biomasszára alapuló távhőszolgáltatást használja. Ennek az árai a nemrég kiadott kormányrendelet hatására „csak” duplázódtak, míg más városokban az emelkedés ennek többszöröse volt. A pécsi önkormányzati szférában a teljes drágulás a 2021-es számlákhoz képest – és a jelenlegi árakon számolva – így is több mint ötszörös lehet 2023-ban.

Az első intézkedéscsomagot Ruzsa Csaba – gazdasági ügyekért felelős alpolgármester – mint előterjesztő egészítette ki. Elmondta, hogy április 30-án túlmutató döntéseket azért nem hoznának, mert teljesen bizonytalan a környezet. Sokat segíthetne a válságon, a forintnak is jót tenne, ha a kormány megállapodna az európai uniós forrásokról. Nemcsak a hivatali reprezentációs költségeken, de a politikusok pénzein is faragtak: a polgármesteri keret idei maradványát, valamint az alpolgármesterek cafetériáját szociális célokra fordítják. A városvezetés tisztában van azzal, hogy a szociális problémákat nem fogják tudni teljesen kezelni, de például arra fognak törekedni, hogy senki se kerüljön az utcára. Az intézkedések jelentős részét havonta értékelik, legközelebb decemberben dönthet a közgyűlés a témában. Nem minden javaslat került bele a csomagba: a négynapos munkahét bevezetését is vizsgálták, de ennek munkajogi szempontból nem egyértelmű a megítélése. Ezért inkább, amennyiben lehet, úgy az otthoni munkavégzés irányába tesznek lépéseket.

Az előterjesztés egy rövid távú intézkedési tervet fogalmazott meg a 2022-2023-as fűtési időszakra, a helyi civil szervezeteknek célzott, cégeknek egyedi támogatást javasol, és energetikai fejlesztéseket kezdeményez.

Ruzsa Csaba (alpolgármester), Péterffy Attila (polgármester), Nyőgéri Lajos (alpolgármester), Zag Gábor (alpolgármester) – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Ruzsa Csaba (alpolgármester), Péterffy Attila (polgármester), Nyőgéri Lajos (alpolgármester), Zag Gábor (alpolgármester) – Fotó: Gűth Ervin / Telex

A hivatali struktúrán összevonásokkal és ügyeleti rendszerrel takarékoskodna az önkormányzat, a városháza december 27. és január 6. között – igazodva a központi kormányzati szerveknél elrendelt igazgatási szünethez – 9 munkanapon keresztül nem lesz nyitva.

További konkrét intézkedések: a múzeumok egyes kiállításai a fűtési szezonban előzetes bejelentkezés alapján lesznek látogathatók, rendkívüli zárvatartás lesz a Tudásközpontban, közösségi tereknél, kulturális intézményekben karácsony és újév között. A Zsolnay Kulturális Negyed rövidebb ideig lesz nyitva, a kiállításokat hétfőtől szerdáig csak előzetes bejelentkezés alapján lehet látogatni. A Hullámfürdő nem zár be, de a medence vize hidegebb lesz, akárcsak a levegő a városi fenntartású zárt sportlétesítményekben.

Más konstrukcióban, de folytatódna a sokat bírált közvilágítás-korszerűsítési program is: 5 ezer darab égő cseréje 1 milliárd forintba kerül, de már az első évben mintegy 413 millió forintos költségmegtakarítást hozhat. Ezt a beruházást nem hitelből, hanem úgynevezett ESCO-szerződéssel, vagyis a hatékonyabb energiafelhasználás eredményeként keletkező megtakarítások egy részéből finanszírozná a pécsi önkormányzat.

Városi műemlékért erdei romhalmaz

Nemcsak megszorítások, fejlesztési tervek, de pénzszerzési javaslatok is szerepeltek az előterjesztésben. Egyrészt megpróbálják értékesíteni azokat az önkormányzati lakásokat is, amelyek olyan társasházakban vannak, ahol a városnak csak egy vagy két lakása van, és bérlők laknak bennük. Illetve eladnák a lakásként nyilvántartott, de valójában nem lakható, bontásra javasolt ingatlanokat is.

A műemléki védelem alatt álló volt Bőrklinika – Fotó: Gűth Ervin / Telex
A műemléki védelem alatt álló volt Bőrklinika – Fotó: Gűth Ervin / Telex

Ezeknél nagyobb falat, hogy az évtizedek óta használaton kívüli, egykori Bőrklinika épületét értékegyeztetéssel elcserélné a városvezetés a volt Mandulás Kemping romos területére, ami jelenleg magánkézben van. Előbbit már az előző fideszes városvezetés is próbálta értékesíteni, sikertelenül. Ruzsa Csaba alpolgármester szerint a legutóbbi liciteljáráson sem érkezett megfelelő ajánlat (nettó 1 milliárd forintot reméltek az ügylettől), csak azon kívül, amit nem tudtak elfogadni, mert 300 millió forinttal kevesebb lett volna. Az ingatlant felajánlották – állami közvetítésben bízva – az egyetemnek is, hogy így csökkentsék a város adósságát, de a pénzügyminisztérium nem válaszolt érdemben a javaslatra.

Az ülésen részt vevő három kormánypárti képviselő szerint ingatlanmutyit készített elő a városvezetés, és Puch Lászlónak, a szocialista holdudvarnak kedveznének ezzel az ügylettel. (A kemping tulajdonosa az Amandala Kft., ami a volt szocialista pénztárnokhoz köthető.)

Ruzsa Csaba elmondta, a miniszterelnökség elvárása, hogy ingatlanokat is értékesítsenek a kormányzati kompenzációban bízó városok, ez a további tárgyalások egyik sarkalatos pontja.

A tavaszi parlamenti választáson fideszes jelöltként induló (és vesztő) Kővári János további megtakarításokat javasolt: szerinte teljesen felesleges tanácsnokot, biztosokat fizetni. A momentumos innovációs biztost emelte ki először, akinek a „beszámolójáért könyörögni kellett”. Majd hozzátette, hogy a sportbiztosi feladatot szívesen elvállalja ingyen is. Érdekesség, hogy a városházi képviselőnek a fideszes vezetésű Baranya megyei közgyűlés szeptemberben hosszabbította meg a fenntartható városfejlesztési biztosi pozícióját, és ezzel a fizetését, ám az elmúlt egyéves tevékenységéről, csak szóban, és alig öt percben kellett beszámolnia.

Támogatásokról is döntöttek

Az első napirendi pont után a szociális intézkedésekről szóló rendeletmódosítást vita nélkül fogadták el, így Pécsen megemelik a gyógyszertámogatás, valamint a lakhatási támogatás maximálisan igényelhető összegét. Ezen kívül a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők egyszeri nevelési támogatást (10 ezer forint) kaphatnak, míg szociális alapon havonta 8000 Ft megélhetési támogatást lehet majd igényelni, amit a közszolgáltatóknak fizet ki a város.

A cikk szerzője a Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!