Lehetővé tenné a kormány, hogy magánkézbe kerüljenek természetvédelmi területek

2022. október 21. – 17:40

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány, amely lehetővé tenné, hogy magyarországi természetvédelmi területek magánkézbe kerüljenek – írta közleményében a Greenpeace.

A törvényjavaslatban ugyan az áll, hogy ez csak a természetvédelmi kezelésért felelős szerv előzetes jóváhagyásával történhet meg, de a Greenpeace szerint azt nem lesz nehéz megszerezni, mivel „független természetvédelmi hatósági rendszer már rég nincs Magyarországon”. A vevőnek csupán annyit kell tennie, hogy megígéri a szerződésben, hogy vigyázni fog a területen található természeti értékekre, és erről időnként írásban is beszámol – írták.

A Greenpeace szerint a javaslattal egyértelműen a bevételszerzés a cél, ugyanis az indoklásból az látszik, hogy az „értékesítési potenciállal” rendelkező területeket akarják eladni. A jogszabály-módosítás szerint a „művelés alól kivett védett természeti területeket” lehetne eladni, amelyek lehetnek például felhagyott bányák, utak, csatornák, árkok, mocsarak. „Azonban ezeket az évek óta zavartalan természetvédelmi oltalom alatt álló területeket legtöbbször már visszafoglalta a természet. Van olyan felhagyott bányánk, ahol rendkívül ritka uráli bagoly él, értékes, kiszáradással fenyegetett, de még meglévő mocsarak, a csatornapartokon pedig gyakran óriási a biológiai sokféleség, rovarok, békák, siklók és madárfajok tucatjai élhetnek ezeken a helyeken” – fogalmazott a szervezet.

A javaslat indoklása szerint ugyanakkor egy ilyen védett terület értékesítése a természetvédelmi feladatok ellátását nem veszélyezteti, „továbbá olyan törvényi garanciák (a védett természeti terület természetvédelmi kezeléséért felelős előzetes jóváhagyása, beszámolási kötelezettség, a védett természeti terület értékesítési feltételei betartását célzó ellenőrzési jog) beépítésére kerül sor, amelyek a természetvédelmi értékek védelmét az állami tulajdonból történő kikerülést követően is folyamatosan biztosítják.”

A Greenpeace azonban úgy véli, az állam bár felügyeletet továbbra is gyakorolhat, a jogérvényesítés közvetett lesz. „A valódi hatalom átkerül magánszemélyek kezébe, akiknek a terveit, az akaratát az állam csak közvetve, feltételekkel tudja felülbírálni.” A Greenpeace Magyarország azt követeli, hogy „azonnal vonja vissza a kormány ezt a törvényjavaslatot, és a lehető legmagasabb szinten biztosítsa hazánk védett természeti értékeinek megőrzését, hiszen ezek nélkül elveszítjük azt a lehetőségünket, hogy a klíma- és ökológiai válságot enyhítve egy élhető országot biztosítsunk a magyar embereknek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!