Távozik Domokos László, a Napi.hu főszerkesztője

2022. október 18. – 14:08

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz év közös munka után elhagyja a Napi.hu-t Domokos László főszerkesztő, a hírek szerint Domokos munkaviszonyának felbontását a cégvezetés kezdeményezte – értesült elsők közt a Media1, az információt a Telexnek is megerősítették. Az Indamédia gazdasági portáljánál állítólag többen a felmondásukat fontolgatják.

Domokos László a Napi Gazdaság és a Napi.hu szerkesztőségében együttvéve több mint húsz évet töltött el, kezdetekben újságíróként, majd szenior szerkesztőként, végül pedig főszerkesztőként. Úgy tudni, Domokos nem maga kívánt távozni, azt az Indamedia főnöksége kezdeményezte, bár formálisan végül közös megegyezéssel kerül sor erre.

Domokos Lászlót kerestük, de nem sikerült elérnünk. A lapunkhoz eljutott információk is azt igazolják, hogy a Napi.hu szerkesztőségében dolgozókat megzavarták a történtek, ezért jelenleg tanácstalanok a jövőjükkel kapcsolatban.

Az Indamédia hétfőn egy közleményben annyit jelentett be, hogy Illisz Lászlót, az Inforádió jelenlegi felelős szerkesztőjét nevezik ki üzletfejlesztési és tartalomfejlesztési igazgatónak a Napi.hu élére, akinek az lesz a feladata, hogy megújítsa a portált. Az még szeptember elején derült ki, hogy több átalakítás is történik az Indexet is kiadó Indamédia háza táján, ennek egyik eleme volt, hogy összevonják a Napi.hu-t az Index gazdasági rovatával. Akkor még arról volt szó, hogy a gazdasági szerkesztőséget a Napi.hu jelenlegi főszerkesztője, Domokos László irányítja majd.

A Telex.hu szerkesztőségének tagjai 2020. július végén mondtak fel az Index.hu-nál, mert nem látták tovább biztosítva a lap független működését. A Telex.hu a felmondásunk után olvasói támogatásokból jöhetett létre, és így tud igazán függetlenül, korrekten működni. Kattintson ide, támogassa ön is a független sajtót és a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!