Kijöttek a szankciókról szóló nemzeti konzultáció kérdései

2022. október 14. – 12:53

Másolás

Vágólapra másolva

Mától postázzák ki az új nemzeti konzultációt tartalmazó borítékokat, a kormány közzé is tette a „Nemzeti konzultáció a brüsszeli szankciókról” című kérdőív kérdéseit.

A konzultációs lapon hét kérdés szerepel, ezek mindegyike egy-egy (meglévő, vagy tervezett) szankciós lépéssel kapcsolatban kéri ki a lakosság véleményét:

  1. olajszankciók
  2. gázszállításokra vonatkozó szankciók
  3. nyersanyagokra vonatkozó szankciók
  4. nukleáris fűtőelemekre vonatkozó szankciók
  5. paksi beruházásra is kiterjedő szankciók
  6. turizmus korlátozásával járó szankciók
  7. élelmiszerárak emelkedésével járó szankciók

Nem túl meglepő módon a kormány friss konzultációja ismét többet állít, mint amennyit kérdez, és sokatmondó az is, hogy a kipostázásra kerülő íveken nem a kérdések vannak kiemelve, hanem az azokkal kapcsolatos állítások, amik többek között úgy hangoznak, hogy „A paksi atomerőmű bővítése is a szankciós politika célkeresztjében van”, vagy „A szankciós politika a turizmust sem kíméli”, és „A szankciók növelik az élelmiszerárakat, és újabb bevándorlási hullámhoz vezethetnek”.

A teljes kérdéssor ebben a bejegyzésben megtekinthető:

Arról, hogy a kormány állításaival szemben miért jelenthető ki mégis, hogy az Oroszországra kivetett szankciók működnek, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!