Érden sírva fakadtak az SNI-s gyerekek szülei a tankerület előtti demonstráción

2022. október 14. – 14:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Szikra Tehetséggondozó Egyesület az Érdi Tankerületi Központ előtt tarott békés demonstrációt, melynek a végén egy petíciót adtak át a tankerületnek, írja az Érdmost. A gyerekeik oktatása, fejlesztése véleményük szerint komoly veszélyben van, és mivel a speciális nevelési igényű gyermekeik nem tudnak kiállni a velük foglalkozó szakemberek védelmében, így ők, a szüleik adtak hangot nekik. A helyi lap szerint a beszédek többször megakadtak, mert az érintett gyógypedagógusok és szülők sírva fakadtak.

A Szikra egyesület tagjai arra hívták fel figyelmet, hogy a gyógypedagógiai ellátás siralmas helyzete nemcsak egy szűk réteg ügye, hanem az egész társadalomé. Úgy vélik, egy közösség állapotát az mutatja meg leginkább, hogyan bánik a kiszolgáltatott tagjaival, ezért egy tükröt is vittek a tankerület elé, amire azt írták: „Bele tudsz még nézni?”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!