Éveken át zaklatta szomszédját egy nógrádi férfi, aki még rágcsálótetemeket is átdobált a kerítésen

2022. október 13. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

Végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek egy Nógrád megyei férfit, aki hosszú időn át zaklatta szomszédját. Az ítélet az eredményes ügyészi fellebbezésnek köszönhető, mert a férfi korábban csak felfüggesztett szabadságvesztést kapott – írja a Nógrád Megyei Főügyészség közleménye.

Az 57 éves férfi ellen tavaly novemberben emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség zaklatás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, mivel a férfi egy egészségügyi dolgozóra is rátámadt. A vádirat szerint a férfi 2016-tól egészen a tavalyi évig rendszeresen zaklatta a szomszédjában élő nőt és annak családját.

  • Az anyát és lánygyerekeit folyamatosan obszcén kifejezésekkel illette, trágár dolgokat kiabált nekik az udvarából.
  • Előfordult az is, hogy éjszaka a sértett kapuját rugdosta, aki a zajra felriadt, de mire kiért az utcára felelősségre vonni a vádlottat, az elszaladt.
  • Gyakran beindította a fűnyíróját, amit a szomszédja ablaka alatt zúgatott.
  • Elhullott rágcsálótetemeket dobott át a nő telkére, szögeket szórt a kocsibeállójára.

Ezen túl a vádlott 2021. január 18-án a lakóhelyén található orvosi rendelőbe rendelési időn kívül, hívatlanul bement. Az ott asszisztensként dolgozó szomszédja és az orvosírnok közölte vele, hogy csak az orvos megérkezése után tudják fogadni. A vádlott ekkor kiabálni kezdett az orvosírnokkal, majd az őket elválasztó pultot megkerülte, és megütötte a nő karját a mankójával.

A járásbíróság 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy a próbaidő alatt elrendelte a pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályokat határozott meg számára, így nem tarthatott fenn semmilyen kapcsolatot a szomszédjában lakó nővel.

Az ügyészség fellebbezéssel élt a döntés ellen, a kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta a Balassagyarmati Törvényszéknél. Indokai között szerepelt, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű, korábban ugyanezen bűncselekményt már elkövette a szomszédja sérelmére, és a megítélt szabadságvesztés büntetés nem érte el a célját, mert rövid időn belül folytatta a nő zaklatását.

A törvényszék alaposnak találta az ügyészi fellebbezésben felsorolt érveket, és 4 év letöltendő szabadságvesztésre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra változtatta az ítéletet.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!