A szegedi emlékmű, aminek évtizedek óta rendszeresen nekimennek az autók, és ez így is marad még egy időre

Szegedet 1879 márciusában súlyos árvízkatasztrófa sújtotta, amelynek emlékére 1979-ben állították fel Segesdi György különleges alkotását. A tavaly elhunyt szobrász három évig dolgozott a Japánból érkezett krómacélon, azóta ez Szeged egyik jelképe, talán legismertebb köztéri alkotása. Az emlékmű része az a tíz darab, fekete gránitlappal burkolt betontömb is, amit rendszeresen eltalál egy-egy autó. Az emlékmű ugyanis a rakpart és a Tisza Lajos körút kanyarjában található, ahol ha valaki nagy sebességgel jön, és az út is csúszós kissé, könnyen ki lehet sodródni a felhajtó tetején. Persze ahogyan az sejthető is, általában nem a 30-as sebességhatárt betartó, megfontolt vezetők hibáznak itt.

Sportkocsik hajnalban

Az első ilyen eset, amiről írtunk, 2021 szeptemberében történt, akkor egy német rendszámú BMW ütközött neki az egyik tömbnek, aminek következtében az autó bal eleje csúnyán összetört, a betontömbről pedig lehullott és darabokra tört a fekete gránitborítás. Az eset egy őszi reggelen történt, így nem kizárt az út nedvessége sem.

Idén január végén szintén egy BMW ment neki az emlékmű egyik oszlopának, az autónak a bal eleje sérült meg. A szürke coupé sofőrje minden bizonnyal elvesztette az irányítást járműve felett, a képek szerint az út nedves volt, a járdákon pedig némi hó is felfedezhető.

Augusztus elején egy taxis nézte be a kanyart, szintén egy reggelen. Az ő autójának, egy Toyotának is a bal eleje tört össze igen csúnyán, az emlékmű pedig szinte teljesen ugyanúgy járt, mint a korábbi esetek során. A helyszínen készült fotókon jól látható, hogy nedves, csúszós volt az útburkolat. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta akkor a webradio.hu-t, hogy a balesetben egy ember sérült meg.

És így érkezünk a jelenbe, amikor is október 5-én, hajnali 1 óra előtt néhány perccel egy AMG Mercedes zúzta le az emlékmű néhány oszlopát. A Szeged365 információi szerint a román rendszámú autó az ütközést követően füstölni kezdett, az esethez kivezényelték a rendőrök mellett a tűzoltókat is. Személyi sérülés nem történt a balesetben.

Aznap délelőtt jártunk a helyszínen, fotóink is ekkor készültek, ekkorra azonban a törmeléket már eltakarították. Egyedül a felborult betontömbök és a mindent behálózó, a rendőrséghez és a Szegedi Közlekedési Társasághoz tartozó szalagok árulkodtak a hajnali esetről, illetve a rendőrség zöld színű jelölései az aszfalton és a kis téren, ahol az emlékmű is van.

Voltak fekvőrendőrök

Persze nemcsak mostanában voltak ilyen balesetek. Ha rákeresünk a megyei napilap archívumában az ide vonatkozó kulcsszavakra, rögtön felbukkan egy 2003. novemberi alkalom, amikor egy Renault Clio sofőrje „hatalmas sebességgel csapódhatott” az emlékmű oszlopaiba. Akkor két oszlop sérült meg, amelyek helyreállításának költségét félmillió forintra becsülték, ami inflációval számolva ma 1 millió 120 ezer forintnak felelne meg.

2004-ben fekvőrendőröket helyeztek el a rakpart feljáróján, amit Molnár László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetője azzal indokolt, hogy az elmúlt két hónapban ötször mentek neki az árvízi emlékműnek. Molnár arról beszélt a Délmagyarországnak, hogy drasztikus lassító eszközről van szó, amit ők sem szívesen alkalmaznak, de azokban a napokban, még az emlékmű felújítása alatt is kidöntötték az egyik oszlopot.

A forgalomlassító intézkedés minden bizonnyal nem volt hiábavaló, a Huszár Mátyásról elnevezett rakpartról ugyanis ma is minden helyi tudja, hogy az a szegedi autós és motoros közösségek egyik kedvenc helyszíne, több okból. Egyrészt van egy jó kétszáz méteres szakasza, ahol az út mellett merőleges parkolási lehetőség is van, illetve egy hosszú lépcsősor. Mindennap, de különösen pénteken és szombaton szeretnek ide kiülni a sofőrök.

Másrészt ott a rakpart maga, ami – ha épp nincs forgalom – gyakran jobban hajaz egy 1,2 kilométeres versenypályára, mint a belvárost tehermentesítő közlekedési folyosóra, a szinte hibátlan aszfaltburkolatával és majdnem teljesen egyenes kialakításával. Egyetlen kanyarulat van csak benne, középen, ahol a Belvárosi híd kőlyuka alatt halad át az út. A rakparton gyakori, hogy akár 70–80 kilométer/órás sebességgel hajtanak a kocsik esténként, vagy akár még többel.

„Egy darab virágláda megsemmisült”

A fekvőrendőröknek ma nyomuk sincsen már, az emlékezetből is kikoptak, nem úgy, mint a balesetek, amik a mai napig gyakran adják újságcikkek alapanyagát. Érdekelt, hogy egyrészt az elmúlt baleseteknek milyen hatósági lecsengése volt, másrészt pedig, hogy a városvezetés tervez-e tenni azért, hogy biztonságosabb legyen ez a kanyar.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályáról azt a választ kaptuk, hogy a legutóbb történt baleset „a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt következett be, melyek minden közlekedőre kötelező érvényűek”. A sofőr helyszíni bírságot kapott az intézkedő rendőröktől, de hogy mekkorát, azt nem osztották meg velünk.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról írt a Szegedernek válaszlevelében, hogy egyetlen ilyen esettel 5–800 ezer forint kárt szenvednek el, ezt ugyanakkor a károkozó biztosítója, vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége fedezi, amíg be nem hajtják a tettesen.

A mostani balesetben három emlékoszlop burkolata sérült a vasbeton vázzal együtt, és a hivatalos választ idézve, „egy darab virágláda megsemmisült”. Makrai szerint az ő részükről „méltányolandó, hogy kollégáim kora reggelre a helyszínt feltakarították az olajfolyással, törmelékkel, alkatrészekkel együtt”, illetve hogy az emlékmű környezetét igyekeznek jó állapotban tartani, rendszeresen gondozzák itt a növényállományt.

Messze a változás

Arról, hogy várható-e valamilyen változás ez ügyben, tervez-e forgalomlassító változtatásokat eszközölni az önkormányzat, Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestert kérdeztük. Ő elsősorban azt emelte ki, hogy bár az elmúlt egy évben valóban több baleset volt, korábban, a forgalomcsillapító bordák 2009-es felszedése óta nem volt ilyen baleseti hullám. „Tehát ilyen módon nem látunk közvetlen összefüggést, és nem is szeretnék spekulációba bocsátkozni arról, hogy milyen változás van a baleseti események mögött, minden esetre nem a forgalomtechnika változott, mert az már nagyon régen változatlan.” Az okozott kár szerinte a sok százezertől akár a milliós nagyságrendig is terjedhet, amit az önkormányzat minden esetben érvényesít a károkozóval, vagy biztosítójával szemben. „Megítélésem szerint

a potenciális baleseti helyzetet a rakpart rekonstrukciója során majd meg tudjuk oldani, végig olyan forgalomtechnikát kialakítva, ami nem teszi lehetővé a rakpart versenypályaként történő használatát.”

Ez Nagy szerint alapvetően nagyobb beavatkozást jelent majd, és valószínűleg EU-s pénzből lesz megvalósítható.

Már csak az a kérdés, mikor. Az ugyanis, hogy teljesen felújítanák a szegedi rakpartot, és azt gyalogosbaráttá és biztonságosabbá tennék, legutóbb 2019-ben, az önkormányzati választások előtt merült fel, azóta azonban nemigen lett előrelépés. Ekkor mutatós látványtervek is jelentek meg, hogy hosszabb távon a Szeged főutcája, a Tisza nevű programot miként képzelik el a városházán, és meg is szavaztatták a lakosokkal, hogy ők mit látnának szívesen. Ezeket az ötleteket először a Modern Városok Program keretein belül tervezték megvalósítani, nagyjából másfél milliárd forintból, majd később már körvonalazódott, hogy kormányzati pénz nem lesz rá, így végül az önkormányzati finanszírozás mellett döntöttek, ütemes megvalósítás mellett. Ebből aztán megint nem lett semmi, mert a járvány felborította az asztalt.

A látványtervek fogadtatása sem volt sárdobálástól mentes, de végül az süllyesztette teljes anarchiába a közvéleményt és a politikát, hogy 2020 nyarán minden hétvégére teljesen lezárták az autóforgalom elől a rakpartot. A nagy felháborodás leginkább a rendszeresen a rakparton közlekedő és esténként időt töltő autósok körében volt látható, de a tiltakozás széleskörűvé vált, sokan hozzászóltak egyik-másik álláspontot támogatva. Változás tehát rövid távon nem várható, a város ezt úgy tűnik, nem tartja szükségesnek.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.