Pintérék az állami gondozott gyerekek IQ-tesztjeiről: ¯\_(ツ)_/¯

2022. október 9. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

„A Belügyminisztérium a kért adatokkal nem rendelkezik” – ennyit válaszolt Pintér Sándor minisztériuma a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) közérdekű adatigénylésére, amiben a PDSZ egyebek mellett arra volt kíváncsi, milyen döntés-előkészítő anyagok alapján rendelték el, hogy IQ-tesztfelvételt kell készíteni a 6–18 éves állami gondozott gyerekeknél a részben orosz fejlesztésű Testometrika platformon keresztül.

Ez a platform nem ismert a pszichológiai szakirodalomban, és kezdetektől fogva nem volt világos az sem, mi értelme van egyáltalán egy ilyen tesztnek, és mi a kormány célja vele. Azt sem közölték, milyen képesítéssel rendelkező szakemberek fogják felvenni a tesztet. Az ügy körüli anomáliákról a Telex egy szakértőt is megkérdezett, Kovács Kristóf, az ELTE PPK Kognitív Képességek Kutatócsoport vezetője azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a belügy segíteni akar a teszttel, viszont ahhoz, hogy a gyerekek esetleges tanulási nehézségeiről kapjanak a gyámok személyre szóló adatokat, nem ilyen tesztet kellene felvenni, és nem így.

Ezért szeretett volna többet megtudni a PDSZ a tesztekről a Belügyminisztériumhoz beadott közadatigényléssel, de csak a fentebb már idézett választ kapták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!