A tantestület fele kapott figyelmeztető levelet a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban

2022. október 7. – 17:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Közép-Budai Tankerület a mai nap figyelmeztető leveleket küldött sok, a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusnak, köztük a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 37 pedagógusának, ami több mint a tantestület fele – írja a 24.hu, a Szülői Hang nevű csoport információja alapján.

A gimnázium tantestületét Hajnissné Anda Éva tankerületi vezető kirúgással fenyegette meg. A leveleket ebben az esetben nem Hajnissné adta át, hanem az intézmény vezetője. A 24.hu információi szerint

egy olyan matematikatanár is figyelmeztetést kapott, amiért nem vette fel a munkát az október 5-ei, szerdai engedetlenségi akció során, akinek a polgári engedetlenség idején nem is volt órája.

Miután a szülőkhöz is eljutott az információ, tiltakozó akció szervezésébe kezdtek, erre a célra már létre is hoztak egy privát csoportot, amiben tüntetést szerveznek Közép-Budai Tankerületi Központhoz. Péntek reggel a Külső-Pesti Tankerületi Központ Üllői úti épülete előtt tüntettek közel ezren, miközben a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium 24 tanára átvette a figyelmeztető levelét a tankerülettől.

A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjai voltak azok, akik márciusban kockás ingben és „Tanárainkkal vagyunk” feliratú molinóval fogadták a gimnáziumban előadást tartó, akkor még hivatalban lévő Áder János köztársasági elnököt. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 68 fős tantestületéből idén márciusban is 35 fő csatlakozott a sztrájkhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!