Vannak, akik fönt vannak a tanáriban? De miért?

2022. október 5. – 08:53

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden a Deák Ferenc Gimnázium és a Krúdy Gyula Szakképző Iskola tanárai mellett a Mars téren található Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium előtt is tartottak élőláncos tüntetést, ami reggel fél 8-kor kezdődött. Ezt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezte, követeléseiket már korábban nyilvánossá tették.

Ők is olyan ügyekért álltak ki, mint hogy az oktatásnak önálló minisztériumot kell létrehozni, hogy meg kell szüntetni a szakképzés leválasztását a közoktatásról, hogy a tanévre számított órakeretet el kell törölni, mert egyenlőtlen és igazságtalan munkaterhelést eredményez, hogy az órarend szerinti túlórákat és az eseti helyettesítésből eredő túlmunkát minden esetben fizessék ki, vagy hogy a tanároknak legyen szabad döntési joguk az akkreditált továbbképzések kiválasztásában.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az esemény bár félre volt meghirdetve, már valamivel korábban felállt az élőlánc az épület előtti járdán, szemben a város piacával. A nagyjából harmincméteres láncot 60–70 fő alkotta, nagyrészt pedagógusok, de ahogyan közeledtünk a 8 óra felé, folyamatosan bővült a tanítók kedves invitációjára megálló és csatlakozó tanulókkal is.

„Vannak, akik fönt vannak a tanáriban? De miért?” – kérdezte fennhangon az egyik kiálló pedagógus PDSZ-es kollégájától, aki szervezte az eseményt, majd arról beszélgettek, hogy némely munkatársuknak annyira nem fontosak ezek az ügyek. Néhány méterrel arrébb arról folyt a diskurzus rég nem látott kollégák között, hogy előfordul, hogy már a korhatár fölött, nyugdíjasként is vállalnak tanéveket pedagógusok.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az élőláncot végül 7:51-kor függesztették fel, a szervező megköszönte a részvételt, és mint fogalmazott, „országos hír leszünk”, majd meg is indokolta, hogy miért épp most zárják az eseményt: a törvény szerint a tanítás megkezdése előtt tíz perccel kell megjelenniük az épületben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!