A kormány szerint a törvénysértést nem lehet elfogadni

2022. október 5. – 07:18

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik kormányinfón azt mondta a tanárok tiltakozásáról: szerinte annak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.

A tankerületek már korábban jelezték, hogy szerintük a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Éppen ezért az utóbbi hetekben a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok figyelmeztető levelet kaptak. Van, ahol ennél súlyosabb retorzió érte őket: a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentették pozíciójából, múlt hét pénteken pedig a Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárát kirúgták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!