Elhalasztják a Horthy-emlékmű avatását, Botka szerint Szeged a szabadság városa

2022. október 4. – 10:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elhalasztják a szegedi Horthy-emlékmű avatását, írja a Szegeder. Botka László polgármester szerint Szeged a szolidaritás és a szabadság városa, amely bátran fel fog lépni a jövőben is „az önkénnyel és annak híveivel szemben”. A szervezők szerint egy KDNP-s politikus is beszédet mondott volna az eseményen, a KDNP viszont hamis hírnek nevezte ezt.

A Vitézi Rend nevű szervezet október 15-én emléktáblát avatott volna Horthy Miklós tiszteletére a városban, a hírre tiltakozással reagált a szegedi Momentum, Botka László polgármester, illetve a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is, utóbbi elfogadhatatlannak nevezte a lépést.

A házigazda Vitézi Rend Csongrád-Csanád, Békés megyei törzskapitányságának közleménye szerint azért van szükség az emlékműre, mert az elmúlt kommunista évtizedek máig éreztetik hatásukat, és hazug módon kezelik a kormányzó emlékét.

A Vitézi Rend kedden aztán közölte a Szegederrel, hogy az emléktábla-avatásra nem kerül sor az eredeti időpontban, azt egy későbbi időpontban tartják csak meg.

A hírre Botka László, Szeged ellenzéki polgármestere is reagált, Facebook-posztjában azt írta: Szeged a szabadság városa, és elutasítja a gyűlöletet, a kirekesztés minden formáját: „Köszönöm Mihálffy Bélának, hogy megértette, Szeged képviselőjeként nincs keresnivalója háborús bűnösöket éltető rendezvényeken. Mert a XXI. századi, európai Szeged elutasítja a gyűlöletet, a kirekesztés minden formáját. Mi az összefogásban hiszünk, Szeged a szolidaritás és a szabadság városa, amely bátran fel fog lépni a jövőben is az önkénnyel és annak híveivel szemben! Továbbra is visszautasítjuk, hogy városunkban bárki bárhol Horthy-szobrot avasson!”

A poszt szövegében említett Mihálffy Bélával – a megye 2-es számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselőjével – kapcsolatban elterjedt, hogy beszédet fog mondani az eseményen. A Szegeder szerint azonban a KDNP azt közölte: „a hír hamis”, Mihálffy nem fog részt venni az eseményen. Csakhogy Mihálffy neve ott volt mindvégig azon a meghívón, amit a Vitézi Rend adott ki:

Az esemény meghívója – Forrás: vitezirend.com
Az esemény meghívója – Forrás: vitezirend.com

A Vitézi Rend a Szegedernek küldött hétfő esti válaszában azt írta: „az eredeti tervek alapján Mihálffy Béla képviselő úr beszédet mondott volna, viszont ezt a szándékát visszamondta”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!