„Nem a tanulás helyett vagyunk itt, hanem a tanulásért” – diákok virrasztanak a tanáraikért Szegeden

2022. szeptember 30. – 21:06

frissítve

„Nem a tanulás helyett vagyunk itt, hanem a tanulásért” – diákok virrasztanak a tanáraikért Szegeden
Fotó: Bálint András / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden a belvárosi Dugonics téren tartanak közös virrasztást diákok péntekről szombatra virradó éjszaka, az akcióval a közoktatás helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet.

A tüntetés szervezői a Veritas Virtus Libertas nevű Facebook-csoport, amely egyetemi polgárok közössége – köztük tanár szakos egyetemisták – és négy szegedi középiskola diákjai voltak: a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, a Deák Ferenc Gimnázium diákjai, továbbá két másik gimnázium tanulói, akik jobban szeretnék, ha iskolájuk neve nem szerepelne. Ezzel a gesztussal akarnak kiállni a pedagógusok mellett, és így kívánják támogatni a követeléseiket.

A szervezők azt kérték, aki teheti, jöjjön fekete vagy kockás ingben, ruhában. Este nyolc óra után a néha szemerkélő esőben 60-80 ember gyűlt össze. A középiskolás diákok mellett egyetemisták és tanárok is megjelentek. Néhány rövid beszéd is elhangzott.

Egy tanár szakos egyetemi hallgató arról beszélt, hogy olyan pedagógus szeretne lenni, mint akik őt tanították diákkorában, de ennek komoly akadályai vannak. Sokszor megkérdezik ugyanis tőle, hogy ha tanár akar lenni, miből fog megélni. A megoldás szerinte az lehet erre, ha a tanárokat megbecsülik.

Egy másik egyetemista arról beszélt: azért választották a tanár szakot, mert ezt szeretnék csinálni. Fájdalmas azonban számukra, hogy ebből nem fognak tudni megélni. Egy középiskolás lány is felszólalt. Ő azt mondta:

„Nem a tanulás helyett vagyunk itt, hanem a tanulásért.”

Ő például magával hozta a tanulnivalóját is az éjszakai virrasztásra, mert hétfőn dolgozatot fognak írni.

A beszédek után felhangzott a téren József Attila Levegőt! című versének zenés feldolgozása, majd a jelenlévők mindannyian felkapcsolták telefonjaik világítását.

A virrasztók a téren felállított sátornál állnak az egyetem rektori épülete előtt. Azt tervezik, hogy a nagy gyalogosforgalmú téren a kabátra tűzendő fehér szalagokat, továbbá teát és zsíros kenyeret kínálnak az arra járóknak, szóba elegyednek velük, és megpróbálják felhívni a figyelmüket az oktatás gondjaira. A témával kapcsolatos üzenetét bárki kiteheti egy erre a célra felállított táblára. Reményeik szerint az egyetem közeli épületeibe a kutatók éjszakájára igyekvő vagy a programokról később távozó érdeklődők is beállnak majd közéjük rövidebb-hosszabb időre.

Szeged a hazai közoktatás egyik vidéki központja, iskolavárosnak is tartják, mert húsz középiskola és majdnem ugyanannyi általános iskola is működik itt a felsőoktatási intézmények mellett. Sok embert érint itt is a közoktatás helyzete.

A tervek szerint szombat reggel hétig tart a virrasztás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!