Az iskolai kerítést a szülők festik le, a tankerület ehhez tíz drótkefét ad

„Kellene projektor, villanyszerelő, kárpitos, festeni se ártana, csőtörést megszüntetni, klímát tisztítani, szekrényeket kipofozni stb.”

– sorolta lapunknak egy szülő az iskola kéréseit, amiket a lánya gimnáziumából kapott.

Múlt héten felhívásban kértük, hogy ha tudnak olyan állami iskoláról, ahol nincs pénz felújításra, eszközbeszerzésre, és ezt a szülőkkel akarják megoldani vagy megfizettetni, írják meg nekünk.

Az iskolák karbantartása elvileg a fenntartók, állami iskolák esetében a tankerületek feladata lenne, de kevés a forrás erre. Ezért azt tapasztaltuk, hogy egyre többször kérik az iskolák a szülők segítségét, vagy legalábbis szívesen fogadják a felajánlásokat. Arról, hogy ez mennyire elterjedt a hazai közoktatásban, mi sem árulkodik jobban, mint az a rengeteg üzenet, amit olvasóinktól kaptunk az elmúlt héten.

A festés és a vécépapír már alap

Egy szülő azt írta, hogy a gyermeke Budapesten jár iskolába, ahol a tornatermet csak részlegesen lehet használni, mert több helyen feljött a parketta, „szó szerint rohad és penészes a folyosó, az öltözők nem használhatók emiatt”. Ezért kérték a szülőket, hogy segítsenek festeni, parkettázni. A higiéniai eszközöket, vécépapírt, papírtörlőt is ők viszik az iskolába, de ahogy fogalmazott, „ez már természetes”.

Vidéken sem jobb a helyzet, egy szülő két lánya egy kistarcsai általános iskolába jár. Ő azt mesélte, már elsőben azzal kezdték, hogy a szülők legyenek olyan kedvesek kifesteni a tantermet. Egy kecskeméti általános iskolában egy negyedikes gyerek szülei azt írták lapunknak:

„Az osztály festése náluk is minden évben a szülők feladata. Ebben az évben viszont már a fénymásoló papírt is belevették”.

Általános tapasztalatunk volt, hogy a festés és a higiéniai eszközök beszerzése már alap szülői feladatnak minősül.

Egy szentendrei iskolában ezeknél is hosszabb a kért lista:

1. tanári asztal,
2. zárható szekrény,
3. osztályterem dekorációja, festése,
4. szalagfüggöny,
5. tanári szék,
6. osztályterem ajtó.

Az egyik pomázi általános iskolában egy projektor áthelyezése is szülői segítséggel valósult meg a tavaszi félévben. Nyáron az igazgatónő üzenetben kérte, hogy az apukák segítsenek az egyik épület külső vakolatának leverésében, így a kőművesek jobban tudnak majd haladni.

De nem csak az eszközök hiányában mérhető az, hogy a tankerületek nem adnak elég pénzt az iskoláknak. Egy szülő azt írta, hogy az iskolaválasztás előtt egy nyílt fizikaórát látogattak egy fővárosi iskolában. Ott egy tanár azt mondta, azért nem ad ki több eszközt kísérletezéshez, mert csak egy van neki, és ha baja lesz, akkor valószínűleg soha nem fogják pótolni.

Egy másik gimnáziumban azért kérnek segítséget, hogy zavartalanul folyhasson az oktatás. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a fiatal tanárok lakhatásában tudjanak segíteni a szülők, így üresen álló lakást keresnek jutányos áron.

A nagyi is ugyanazon a bordásfalon lógott

Az is kiderült a szülők leveleiből, hogy egyáltalán nem új keletű problémáról van szó. Van, aki azt írta, hogy már a 2000-es években így mentek a dolgok.

„Előttem van a kép, amikor a történelemtanárunk az iskola alagsorában kialakítandó klubterem kivitelezésére az osztálynaplóból keresett szakembereket, hiszen ott minden szülő foglalkozása jelen volt.”

A szülő szerint azért lehetnek ilyen állapotban az iskolák ma, mert már 30 éve a gyerekek szülei munka után esténként próbálják összetákolni a felújítandó dolgokat.

Egy ének-zenei általános iskolába jár annak a szülőnek a gyereke, aki azt mesélte, hogy az embereknek már fel sem tűnnek ezek a kérések, nem lepődik meg rajta senki. Ahogy ő fogalmazott: „Évtizedek óta megszoktuk, hogy semmi sincs az iskolában”.

„Azt hiszem, az ének-zene szaktantermet például egy öregdiák burkolta le, szívességből. Az ilyen történeteket sikertörténetként aposztrofálják az iskolai közbeszédben, nem valamiféle megbotránkoztató esetként.”

Egy szülő azt mondta, állandó téma volt, hogy akinek van szakmunkás ismerőse, rokona, az jelentkezzen, mit tudna elvállalni. Korábban szülői összefogással festették ki az iskolának lassan minden osztályát. A helyi vállalkozók adtak betonfestéket, így az udvaron is vannak felfestve játékok, hogy a gyerekek játszhassanak.

Egy szülő azt írta, hogy a gyereke gimnáziumának testneveléstermében a felszerelések 1960-ból valók, kisebb beszerzésekre külön gyűjt minden évben az iskola.

„Végül is ez a hagyományőrzés egy formája, hogy a nagyi is ugyanazon a bordásfalon lógott, mint az unoka.”

Önkéntes felajánlás, társadalmi munka, csapatépítés

„Ugyan nálunk az iskola nem szokott segítséget kérni (gondolom, felsőbb utasításra megtiltották a vezetőségnek), mi, szülők, nem bírtuk elnézni, hogy hogy néz ki az osztályterem. Én konkrétan elsírtam magam. Szépen kijavítottuk a hibákat, kifestettük az osztálytermet, és természetesen függönyt is mi vittünk, mert az sem volt. Mindez még tavaly történt – az idei tanévben elvették az osztálytermet a gyerekeinktől. Ezt inkább nem is kommentálnám.”

Sok ehhez hasonló levelet kaptunk, amik mind arról árulkodnak, hogy bár a tankerületek nem kértek direkt segítséget, de a szülők nem bírták nézni az állapotokat, és maguktól intézkedtek. Hivatalosan ilyen típusú segítséget, pénzbeli juttatást az intézmény nem is kérhet a szülőktől. Több helyen a kéréseket úgy fogalmazták meg, hogy azok önkéntes felajánlásnak tűnnek.

Egy szülőnek Kispestre jár a kislánya, a szülői értekezleten azt mondták, hogy lelkes apukák jelentkezését várják falból kiszakadt karnis és kivetítő szereléséhez. Idén már vécépapírra és tisztítószerre is kértek „önkéntes felajánlást”.

Egy másik iskolában a tankerület azt mondta, hogy esetleg a festéket ki tudják fizetni, bizonyos keretek betartásával, de humán erőforrást nem tudnak biztosítani. Ezért „a vállalkozó kedvű szülőké a megtisztelő feladat, hogy önként megszépítsék gyermekeik tantermét, ha lehet, vigyenek magukkal minden eszközt a festéshez”. A szülő szerint a hab a tortán:

„Hétköznap ez nyilván nem kivitelezhető a tanítás miatt, hétvégén viszont csak akkor lehet bemenni az iskolába, ha kifizetjük a portás ügyeleti díját (1500 forintot egy órára)”.

Egy budakalászi iskolában jellemzően az elsős osztálytermeket „csapatépítő” program keretében a szülők festik, glettelik, takarítják.

Egy másik iskolában a szülőket „társadalmi munkára” kérik. Ami nem jelent mást, mint festést, farsangon felügyeletet, bármilyen szakipari munka elvégzését, asztalos munkát. Emellett „bármilyen tárgyi felajánlást szívesen vesznek”.

Az első kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban az „örökbe fogadható” feladatok listáját „őszi iskolaszépítés” címen egy Excel-táblázatban vezetik a szülők. Tételesen lebontják, hogy ki, mit vállal és mikor. A lista elég hosszú, van választanivaló bőven:

• légkondi – szerverszoba és fizikaterem légkondi tisztítása,
• kárpitos – 2-3 fotel áthúzása,
• projektorok felajánlása (akár 10 is elfér),
• sportpálya – rekortán javítása, balesetveszélyes,
• zongorahangolás,
• 40x60-as tükrök a lánymosdóba,
• villanyszerelés minden mennyiségben (rendszer nem bírja el a terhelést, fel kellene mérni),
• 2 mikró,
• lomtalanításhoz konténerek intézése + pakolás,
• csőgörényezés a fiú mosdónál.

Az intézményt fenntartó Közép-Budai Tankerületi Központ volt az egyetlen, aki konkrét választ adott a kérdéseinkre. Azt írták: „szülői segítségnyújtó táblákról” a tankerületnek semmilyen információja nincs.

Szerintük az állítólagos Excel-táblázatban gyűjtött adománykérésnek nincs relevanciája, tekintettel arra, hogy „a szükséges csőgörényezést a tankerület elvégeztette, és ha ismét szükségessé válik, akkor azonnal elvégezteti.”

„Projektorok az intézményben rendelkezésre állnak, s az intézmény működéséhez szükséges minden eszközt biztosít a tankerület.”

Egy kőbányai iskola is szülői segítséggel kívánja megoldani a felújításokat. Ott azt a módszert választották, hogy minden osztály „örökbe fogad” egy mosdót, és azt rendbe hozza a szülők segítségével. Állítólag az épület körüli kerítés rozsdamentesítését és festését is vállalták. A szülő azt írta:

„Ehhez a tankerület ad 10 darab drótkefét”.

A pénz az iskola alapítványába kell (vagy ajándékra a vezetőségnek)

Tehát sokszor az a helyzet, hogy nem az iskolák kérik direkt a segítséget, hanem a szülők ajánlják fel. Visszatérő elem volt az is, hogy ha viszont kérnek pénzt az intézmények, azt úgy állítják be, mintha egy alapítványnak menne, amiből aztán ugyanúgy az iskola felújítását finanszírozzák, csak legális keretek között.

Egy budaörsi iskolában egy szülő azt írta, hogy az iskola alapítványa szervez folyamatosan programokat, amiken kötelező a részvétel. Ezeken belépőt vagy részvételi díjat kell fizetni. Például idén szeptember végén a szervezett program tanítási napnak minősült, a gyerekek csak szülővel mehettek. Viszont a gyerek belépő 1000 forint volt, a felnőtt 1500. E mellett vártak felajánlásokat almára, müzliszeletre, ásványvízre. Amennyiben egy gyerek mégsem tud részt venni, a belépő díját akkor is „szívesen fogadják”.

Egy ének-zenei iskolában a szülői munkaközösség (SZMK) jegyzőkönyveiben visszatérő téma volt, hogy mennyi pénzt szednek be alapítványi hozzájárulásként.

„Eleinte csekket kaptunk, utána az SZMK-s szülőknek kellett egymással versenyezniük abban, hogy ki, mennyit tudott összeszedni az osztályában, mivel volt olyan, hogy erről összehasonlító listát is kaptak. Az igazgató név szerint is megemlített néhány családot, akik sokat fizettek vagy szponzorokat szereztek, illetve kiemelte azokat az osztályokat, ahol sok hozzájárulás gyűlt össze”.

Egy kőbányai gimnáziumban is van az iskolának alapítványa, melynek a számlájára a szülők önkéntesen félévente 2000 forintot fizetnek be, illetve „ki-ki anyagi helyzete, erkölcsi indíttatása szerint amennyit éppen nélkülözni tud erre a célra”.

A szülő szerint az alapítvány eredeti céljai között szerepelt a hátrányos helyzetű diákok segítése, kitűnő tanulók jutalmazása, tanulmányi kirándulások és diákcsere programok támogatása, de sajnos az utóbbi időben ezek rovására egyre többet kell fordítani a gimnázium épületének fenntartására is.

Egy Csorna melletti falusi iskolában pedig egészen különleges módját választották a támogatáskérésnek. A szülő szerint az első szülői értekezleten külön kiemelte az iskolavezetés, hogy ők mennyit tesznek az osztályért az osztályfőnökön kívül, így nekik is „illik megköszönni a munkát névnapokon, pedagógusnapon és év végén is”. Sőt azt is hozzátették, hogy nem szabad az osztályfőnöknek drágább ajándékot venni a vezetőségnél.

Miért csinálják meg mindezt a szülők?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért segítenek ennyi mindenben a szülők, sokszor önként is, miközben tudják, ez nem az ő feladatuk. Egy szülő szerint egyszerű: mert az emberi jóérzés diktálja, hogy támogassák mindenben azt az iskolát, ahova a gyerekük jár. A fenntartó pedig ezt használja ki.

Egy másik szülő azt írta: a szülői munkaközösség egyértelműen az osztályfőnöki feladatok szülőknek való delegálását jelenti. Szerinte ezt a módszert évtizedek óta arra használják, hogy az iskolák extra költség vagy idő megtakarításhoz jussanak.

Ő azt mondta, a vezetőség pontosan tisztában van azzal, hogy a gyerek náluk van, ezért a szülőnek nincs választási lehetősége.

„Bízni lehet csak abban, hogy a befektetett társadalmi munka, befizetett pénzek valamilyen formában visszajutnak a gyerekhez, ha más nem úgy, hogy a megtakarított pénzből a pedagógus elégedettebb pár napi.g”

Egy pécsi gimnáziumban a szülői értekezleten hangzott el, hogy sajnos törölték a tervezett állami támogatást az iskola felújítására. Így nagyon megköszönik a szülői támogatásokat, és ha például lenne olyan vízvezeték-szerelő, aki a tanári mosdó felújításában tudna segíteni, azért nagyon hálásak lennének.

„Elkeserítő, fájdalmas és könnyeket csal nemcsak az igazgató, de a szülők szemébe is, hogy ide jutottunk”.

Kinek a felelőssége, ha baj történik?

Van egy érdekes aspektusa is annak, ha szülők csinálják meg a tankerület helyett a felújítási munkálatokat. Ez felveti ugyanis a felelősség kérdését, hiszen nagyon nem mindegy, hogy egy esetleges balul sikerült karbantartás után kit terhel a felelősség. Ezt a problémát több olvasó is felvetette.

„Tehát ha mondjuk a villamos javításokat úgy végzik el, hogy esetleg abból később áramütés vagy tűz keletkezik, akkor érdemes arról is beszélgetni, hogy ez a felelősség akkor kinek a felelőssége? A szülőé, aki megcsinálta mondjuk az adott villanyvezetéket, az iskoláé vagy pedig az iskolát felügyelő szervé.”

Egy másik szülő szerint is azon felül, hogy ez nem a szülők és főleg nem az ismerősök dolga, komoly munkavédelmi felelősségi kérdések is felmerülnek. „Ha egyszer egy festés közben valaki leesik a létráról vagy villanyszerelés közben megrázza az áram, ki lesz a felelős?” – teszi fel a kérdést.

A tantermek közös festése lehetőséget teremt a barátságok kialakítására

Megkérdeztünk több tankerületet is arról, hogy mennyi pénzt költöttek idén az iskoláikra, és ez mennyivel több vagy kevesebb, mint az előző években. Ezekre konkrét választ sehonnan nem kaptunk.

Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ tankerületi igazgatója azt írta:

„a felújítás, festés, karbantartás az elmúlt években kialakult jó gyakorlat alapján történik, a saját karbantartók bevonásával és külső vállalkozók segítségével. A tankerület az intézmények állapotára, biztonságos üzemeltethetőségére minden évben jelentős összeget fordít”.

A Belső-Pesti Tankerületi Központból, a Váci Tankerületi Központból és a Kelet-Pesti Tankerületi Központból is azt a választ kaptuk, hogy az intézmények biztonságos működtetéséhez szükséges forrás biztosított.

A Közép-Budai Tankerületi Központ azt írta, hogy idén nyáron elvégezték az intézményi festéseket, felújításokat, hogy zavartalanul elinduljon a 2022-2023-as tanév. Több iskolában segítséget kaptak a szülői munkaközösségtől a „tantermek festésére és az udvarok csinosítására”. A tankerület ezekhez biztosítja az eszközöket, festékeket és védőfelszereléseket.

„A szülői munkaközösség által szervezett tantermi festések, udvari munkálatok egyik célja a közösség építése, a szülők közötti kapcsolatok kiépítése, elmélyítése, barátságok kialakítása, amely segíti az osztályközösségek munkáját.”

A Pénzcentrum hírportál a korábbi cikkünk megjelenése után megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy mi a helyzet az iskolák felújításával. Erre a minisztérium válaszában azt írta:

„a köznevelési intézmények felújítása folyamatosan történik, a 2018–2022 közötti kormányzati ciklusban 4 576 fejlesztés indult el közel 983 milliárd forint értékben – többségük már megvalósult. Az ukrán–orosz háború és a brüsszeli szankciók miatt egyes felújításokat át kell ütemezni”.

Hozzátették, hogy az iskolák működőképessége biztosított. Nincs tudomásuk olyan intézményről, ahol az oktatás zavartalansága és biztonsága a felújítás késése miatt veszélyben lenne.

A portál megkérdezte őket arról is, hogy kérhetnek-e a szülőktől pénzt az iskolák. Válaszukban azt írták: az intézmények az oktatás-nevelés alapfeladatainak ellátásához szükséges eszközökre nem kérhetnek pénzt a szülőktől, ugyanakkor a hozzátartozók önkéntesen támogathatják az oktatási, nevelési célkitűzések megvalósítását, például az intézményi alapítványokon keresztül.