Külön kell igényelniük a nagycsaládosoknak a gázárkedvezményt

2022. szeptember 27. – 09:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az igényléshez szükséges dokumentumot az államkincstár honlapjáról lehet letölteni, majd be kell adni a kormányhivatalhoz. Azt mondta, több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30-40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra.

Nagycsaládosnak az számít, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap. A kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, de mivel a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, a NOE elnöke javasolja, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot.

Az igénylés részleteiről az MVM, a Magyar Államkincstár és a NOE honlapján is lehet tájékozódni.

Ahogy arról egy korábbi kormányzati dokumentum alapján írtunk, a fűtési szezonban, októbertől decemberig nem a korábbi bejelentésekben is szereplő 747 forintos köbméteráron adják majd a gázt az átlagfogyasztás fölött, hanem 752 forintért és 50 fillérért.

A dokumentum egyébként a nagycsaládosok figyelmét igyekszik felhívni arra, hogy ne felejtsék el kormányablakban igényelni a földgázfogyasztási kedvezményt, ők ugyanis 3 gyerek után az 1729 köbméteres éves átlagfogyasztás fölött még 600 köbmétert vehetnek kedvezményes áron, és minden további gyerek után 300 köbmétert. Ehhez azonban mindenképp igényelni kell a támogatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!