Tényleg halálos a Karolina úti bringasáv? Lemértük!

2022. szeptember 26. – 09:50

Tényleg halálos a Karolina úti bringasáv? Lemértük!
Fotó: Zách Dániel / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az autós–kerékpáros konfliktus lélegeztetőgépe hibátlanul működik. Ezúttal egy elsietett újságcikk és egy tévériport látja el üzemanyaggal, mert állítólag szabálytalan bringasávokat alakítottak ki a XI. kerületi Karolina úton, ahol nem is járnak bringások. Ellenőriztük, hogy tényleg veszélyt és káoszt okoz-e néhány vödör sárga festék.

Forráshiányosan, többnyire nagy átalakításokat nem igénylő lépésekben bővül a budapesti kerékpáros infrastruktúra, mégis olyan intenzív bozóttüzek kísérik a folyamatot, mintha Párizsban történne mindez, ahol a polgármester a koronavírus-járvány első hullámait kihasználva radikálisan hozzászabta a rolleres, illetve bringás közlekedéshez az úthálózat felosztását. Anne Hidalgo jelentős területeket vett el az autóforgalomtól, ám végül nem bukott bele.

A két főváros közt nem az elszánásban van különbség, hanem abban, hogy Magyarországon a bringázás és az autózás a politikai narratíva részévé vált. Pont úgy történt ez, mintha a közlekedéskultúra nem organikus változások sorozata volna, amelyben a városi autózás egyébként sok helyen vesztésre áll az állandó dugók, a környezetszennyezés, és a sokféle lehetőség megjelenése miatt.

A Budapesti Közlekedési Központ szeptember 16-i közleménye szerint az aznap kezdődött, és 22-ig tartó európai mobilitási hétre készült el a Karolina úti kerékpársáv. A BKK kérdéseinkre azt válaszolta, hogy az új szakasz azért fontos, mert összeköti a Bartók Béla, a Hamzsabégi, a Tétényi és a Villányi utak már meglévő kerékpáros útvonalait.

A Metropol már a bejelentés előtt egy nappal megírta, hogy Halálsávot festettek fel az éj leple alatt Karácsonyék a Karolina úton. Az eseménysorozat nyitónapján a HírTV is riportot közölt a horrorbiciklisávnak nevezett új sávokról, megszólaltak a méltatlankodó autósok, és a tévések állítólag egyetlen bringást sem láttak a közelben a forgatás alatt.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

A cikk szerint Karácsonyék 75-100 centit vettek el az autóktól, így az új kerékpársávok mellett két méterre szűkült a szélső sáv. Mindez a Metropol fotóin és a tévériportban is látható, sőt a Nagyszőlős utca és a Bocskai út közt, a menetrend szerinti busz félig az új bringasávon hajt végig, mert nem fér el a szélsőn.

Ez valóban horrorisztikus, ezért 20-án és 21-én kimentünk a helyszínre, hogy megnézzük, szedi-e már áldozatait a bringások sárga csíkos vesztőhelye, illetve áthatolhatatlanok-e a dugók. Mivel semmi ilyesmit nem láttunk, gyanakodni kezdtünk, hogy történt még valami, miután megjelent a halálsávozó cikk és a horrorbiciklisávozó híradóriport.

A fővárosi kezelésű útvonalakért felelős Budapest Közút Zrt. emberei szeptember 13-án, éjjel festhették fel a másfél méter széles kerékpársávokat a Villányi út és Bartók Béla út közt, a Karolina út teljes hosszában. Az úttest addigi jelzéseihez, köztük az egyes szakaszokon két forgalmi sávot elválasztó szaggatott vonalhoz ekkor még nem nyúltak, azt nem helyezték át, és az emiatt kialakult szűkület miatt borult a jogszabályban előírt rendszer, hiszen lakott területen 275 centiméteres sávszélesség az előírás. Ezért kényszerült a sárga felfestéssel leválasztott területre a busz.

Bár kerékpárosból a Karolinán kevesebbet látni, mint a Margit hídon, vagy akár a budai rakparton, néhány percenként eltekert valaki a szemünk előtt, a Google Street View 2022. áprilisi felvételein szintén szerepelnek bringások, a BKK pedig rövid távon naponta ezer kerékpárosra számít, ami tovább nőhet, ha sokan megtudják, hogy a Karolinán sem kell az autók közt tekerni. Az itt közlekedő legszélesebb járművek, például a BKV 255 centis Modulo buszai 15-20 percenként követik egymást, de a helyszínen töltött kétszer egy órában egyetlen veszélyes helyzetet sem láttunk. Ritkán fordul elő, hogy a buszok és teherautók pont akkor jönnek, amikor a bringások.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

A mai személyautók jellemző szélessége, visszapillantó tükrökkel több mint két méter. Elhúzott előttünk többek közt egy testesebbek közül való, 2012 körüli Ford Mondeo taxi is, amely visszapillantó tükrökkel együtt pont 2122 milliméter széles, ám úgy tűnik, egy ilyen méretű autó sem alkalmas arra, hogy óvatlanságból összeakadjon a saját sávján haladó bringással.

20-án, délelőtt kerékpáros piktogramokat festettek a Budapest Közút emberei, őket kerülgették néha az új sáv címzettjei. Buszok, illetve nagyobb teherautók csak ritkán bukkantak fel, de olyankor valóban akadt köztük, ami a jobb oldali kerekeivel átgurult a friss felfestésen. Az új felosztás nem is ott szoros igazán, ahol a Metropol kihúzta a mérőszalagot, hanem az Országos Vérellátó Szolgálat környékén, illetve a Villányi út közelében, de itt is inkább azért, mert rengeteg autó parkol rézsútosan, és vannak kanyarodó sávok is. A gyakorlat eddig az volt, hogy a bringások ott tekertek, ahol éppen elfértek, az autósok pedig nem szorosan egymás mögött mentek.

Másnap újra kimentünk a helyszínre, mert gyanús volt, hogy a jellemző járműszélességet ismerve valami nem stimmel a mérésekkel. Kiderült, hogy ezek már nem azok a sávfelfestések, amelyekre hivatkozva a Metropol és a HírTV életveszélyesnek titulálta az átalakításokat. Az eredetieket 16-ig felmarták és mindenhol újrafestették, hogy kialakuljon a végleges csíkozás.

A Budapest Közút három ütemben, három különböző napon dolgozott a környéken. Az első alkalommal készültek el az új kerékpársávok, és felszerelték az új KRESZ-táblákat. Ezután, valószínűleg 14-én uszult rá a témára a média finoman előfeszített része, majd rövidesen visszajöttek a munkások, felmarták a két forgalmi sávot elválasztó szaggatott vonalakat, ezzel újraosztották az úttestet, igazodva a másfél méter széles bringasáv helyigényéhez és az egyszer vagy kétszer 275 centis előíráshoz. A BKK Telexnek küldött válaszaiból kiderül, hogy előzőleg 3,5-3,5 méter szélesek voltak a sávok a kétsávos szakaszon, ezekből vették el a másfél métert a bringásoknak, de ugyanitt azért nem nyitott a kerékpársáv, mert az sokszor nagyobb sebességre csábítja az autósokat, érvel a cég.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Több mérést is végeztünk, hogy ellenőrizzük a sávokat, és ha valami, ez igazán életveszélyes volt. Először a Nagyszőlős utca és a Karolina kereszteződéséhez közel húztuk ki a mérőszalagot, körülbelül ott, ahol a Metropol sokkoló képei készültek a régi és új felfestések közös időszakában. 21-én itt már 275 centiméter széles volt a belső és a szélső sáv is, és bár kísérletünket mindig meg kellett szakítanunk a lámpaváltás miatt ránk zúduló forgalom miatt, az biztos, hogy nem maradt két méterre szűkített sáv a Karolinán, ahogy az is, hogy 150 centiméter széles bringasávot festettek fel.

Az ügyben megkerestem a HírTV-ben megszólaló Köves Szilárd autós oktatót is, aki előző nyilatkozatát azzal egészítette ki, hogy a fotóink alapján most már rendben vannak a sávszélességek a Karolinán, de megjegyezte, kérdés, hogy mindenhol alkalmas maradt-e az út a párhuzamos közlekedésre. A helyzet elsősorban a Vérellátó közelében billeg, hiszen a forgalom különböző résztvevőinek békéje ott attól függ, hogy mennyire tartják be a szabályokat, illetve maradnak a saját sávjukon.

Pető Attila Kreszprofesszor felhívja a figyelmet, hogy bár a forgalomszervezési szabályok meghatározzák az egyes sávok telepítésének előírásait, a jogszabályban szereplő 275 centiméteres sávszélesség a minimális követelmény. Pető hozzáteszi, hogy a szabályozás lehetővé teszi azt is, hogy kerékpársávok mindössze egy méter szélesek legyenek, aminek pont a Karolinához hasonló, keskenyebb útszakaszon van jelentősége, de ott nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Pető Attila szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy a kerékpársáv szélét jelző folyamatos sárga vonal záróvonalnak minősül, amit sem átlépni, sem érinteni nem szabad. Ha egy út kezelője mégis erre kényszeríti a járművezetőket, akkor ezzel szabálytalanságot követ el. A szaggatott terelővonal esetében megengedőbbek a szabályok, azokról a KRESZ-ben azt írják, hogy átléphető ugyan, de azon folyamatosan, például két sáv között nem szabad haladni.

Ez tehát az elmélet, a gyakorlat éppen most alakul ki az új XI. kerületi kerékpársávon, amelyet a tervek szerint a Tétényi út déli szakaszának kerékpárosbarát fejlesztése követ, hiszen még idén ősszel, vagy legkésőbb 2023 tavaszán bringasávokat festenek fel Albertfalva felé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!