Orbán a DK-nak: Továbbra is maradjanak az árnyékban

2022. szeptember 26. – 18:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor eltörlik a szankciókat – válaszolta Orbán Viktor Kálmán Olgának. Felidézte, hogy volt olyan idő 2010 előtt, amikor 1,1 millió jelzálog-hitel volt, és ennek nagy része svájci devizában, ami tönkretette az embereket. Azt javasolta a DK képviselőjének, hogy óvatosabban rója fel a forintot.

Ha a dollár erősödik az euróval szemben, automatikusan gyengül a forint

– tette hozzá.

Kálmán Olga ezzel szemben úgy gondolja, hogy akkor lesz vége az élelmiszerár-növekedésnek, amikor Orbán Viktor kormányának is vége lesz. Ezért alakított a DK árnyékkormányt, amellyel azt ígérte, kihúzzák az országot a megélhetési válságból.

„Nehéz úgy egymásra figyelni, ha közben kilövik az ember szemét” – reagált Orbán. 2002 és 2010 között volt lehetőségük vezetni az országot. Amikor volt lehetőségük, nem árnyékben tehették, jól le is égtek. Azt javasolta Orbán Kálmán Olgának, hogy maradjanak árnyékban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!