Nem hallgat el a Tilos Rádió, megnyerték a fennmaradásukhoz szükséges pályázatot

2022. szeptember 22. – 10:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem hallgat el a Tilos Rádió, megnyerték a fennmaradásukhoz szükséges pályázatot, írja Facebook-oldalán a rádió.

„Ma kora hajnalban, 6 óra körül jött meg a hír, hogy van nyertese az FM 90.3 frekvencia pályázatnak! Mivel egy pályázó volt csak, a Tilos Kulturális Alapítvány, vajon ki lehet ennek a pályázatnak a nyertese?”

A Tilos Kulturális Alapítvány, a rádió fenntartójaként, 2022. augusztus 15-én nyújtotta be pályázatát a 90.3 frekvenciára, mely a következő tíz évre biztosítaná a földi sugárzásukat. A pályázásra azért volt szükség, mert szeptember 3-án éjfélkor lejárt a korábbi műsorszolgáltatási szerződésük, és így lekapcsolták őket.

Az már idén tavasszal kiderült, hogy a Médiatanács nem újítja meg a Tilos Rádió médiaszolgálati jogosultságát, mivel 2015 óta több jogsértést is elkövettek, ilyen esetben pedig a jogosultság meghosszabbítása kizárt.

Korábban a rádió két lehetőséget látott a fennmaradására:

„Vagy elnyerjük a 90.3-as frekvenciát a következő 10 évre, vagy nem.”

Úgy néz ki, az előbbi jött be.

Frissítés: A cikkünk megjelenése után a Médiatanács megerősítette, hogy a Tilos Kulturális Alapítvány nyerte a Budapest 90.3 rádiós frekvencia használatára indított pályázati eljárást. Sajtóközleményükben azt írják: a Médiatanács döntése értelmében a pályázó 10 évre nyerte el a jogot arra, hogy a frekvencián közösségi rádiót működtethessen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!