Megműtötték a Kosztolányi Dezső Gimnázium ablakából kiesett diákot

2022. szeptember 22. – 23:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még szerda este megműtötték azt a hatodikos diákot, aki kiesett a I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium egyik második emeleti ablakából, az állapota kielégítő, írja az Rtl.hu.

A portál értesülései szerint a fiú a lábára érkezett, így nem sérült meg a gerince, de a lábát eltörte és megsérült a medencéje is. Információik szerint az utolsó órájuk után maradtak bent diákok a tanteremben, a fiú pedig valamiért kiült az ablakpárkányra. Ekkor tanár már nem volt velük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a körülmények tisztázása érdekében büntetőeljárást indított foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!