Reggel a tulaj ébresztette a kocsijában szendergő másnapos tolvajt

2022. szeptember 21. – 09:55

Reggel a tulaj ébresztette a kocsijában szendergő másnapos tolvajt
Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

„2022. szeptember 15-é​n éjjel egy VIII. kerületi utcán parkoló autót feltört, abba lopási szándékkal beült, de ittassága miatt még a bűncselekmény befejezése előtt elaludt” – írja a Police.hu arról a 26 éves férfiról, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást.

A nyomozás szerint P. Dániel az autó jobb első ablakát egy kővel törte be, majd benyúlt az autóba, és feloldotta a központi zárat. Ezután beszállt az autóba, majd a gyújtáskapcsoló szekrényt megbontva összekötötte az indítószerkezethez tartozó kábeleket, de a kocsit nem sikerült beindítania. A férfi később a jobb első ajtó zárját is megrongálta, majd elaludt.

A jármű üzembentartója szeptember 16-án reggel találta meg az alvó férfit az utastérben, majd bejelentést tett – olvasható a közleményben.

P. Dánielt a józsefvárosi körzeti megbízottak 7 óra 40 perckor a helyszínen elfogták, majd előállították a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók „lopás bűntett kísérletének gyanúja” miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, valamint sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!