Csomagtartóikon át láttunk bele a Rózsadombon lomtalanítók életébe

„Ahhoz képest, hogy Rózsadomb, elég gyenge”

– mondta egy 40 körüli nő a járdán heverő lomokra. A férjével egy Pest megyei településről jöttek fel a II. kerületbe, ahol most hétvégén volt lomtalanítás. Rózsadomb, Vérhalom, Törökvész, Pasarét – a kerület azon részein lehetett utcára rakni a szükségtelen dolgokat, amelyek a köztudatban az ország leggazdagabb környékei közé tartoznak.

De a lomisok nem voltak elájulva a felhozataltól. Ráadásul viszonylag kevés lom volt az utcán, az igazán nagy, ránézésre sok százmilliós villák előtt pedig szinte egyetlen darab sem. „Persze, a gazdagok hívnak konténeres kocsit, és elvitetik, amikor akarják” – mondta a férfi.

Szerinte tavaly jobb volt a rózsadombi lomtalanítás, akkor találtak itt például „egy gázcirkót” is. Ő is, mint a legtöbb lomizó, korábbi nagy fogásokról beszélt. Pár éve, nem messze innen, a XII. kerületben 180 gramm 18 karátos aranyat találtak.

A helyszínen nem is vették észre, otthon a kislányuk találta meg egy játékokkal meg bizsukkal telerakott dobozban. A nő arra is emlékezett, hogy Kőbányán az egyik ismerősük egy cipősdobozban talált 17 millió forintnyi eurót.

„Egyszer majd ők is lomizni fognak, hidd el!”

Babaruhákat, gyerekjátékokat, cipőt, bútort, fali- és karórákat, szőnyegeket, porszívót, bicikliket is gyűjtenek, a jobb darabokon bolhapiacokon adnak tovább. Találtak most egy mosógépet is, amit hazavisznek tartaléknak. Szintén otthon használnak majd négy, jobb állapotú kerti széket, a faanyagot pedig eltüzelik.

A férfi egyébként kőművesbrigádban dolgozik, azt mondta, sok munkájuk van most, a lomizást csak kiegészítésként csinálják. Elővette a telefonját, mutogatta nekünk a Fővárosi Közterület-fenntartó honlapján, mikor hol lesz lomtalanítás, mire a felesége rászólt, hogy ne mutogassa már meg ezeket nekünk. De a férfi visszaszólt neki: „De megmutogatom, egyszer majd ők is lomizni fognak, hidd el!”

A férfi szerint bármelyik kerületben van éppen lomtalanítás, ugyanaz a nagyjából 20-30 lomis mindenhol ott van, ismerik már egymást régóta. A budai elit környéken kisteherautókkal cikázó lomizók között voltak, akik csak fémet vagy csak papírt és könyveket gyűjtöttek, mások meg mindent felpakoltak, amiben lehetőséget láttak.

„Írd meg ezeket! Tegyél róla, hogy a cigányoktól ne vegyék el a lomizást!” – mondta nekünk a férfi, aki szerint tényleg vannak olyan lomisok, akik zajonganak, meg szétszórják a cuccokat, de „lehet ezt normálisan is csinálni”.

„Remélem, el tudom pukkasztani egy ötösért”

A lomizás egyébként illegális dolog. A lakók cuccaihoz tilos hozzányúlnia bárki másnak onnantól, hogy kirakják őket az utcára. Ezért a lomizók többsége nem akart nekünk névvel nyilatkozni, fotót meg aztán végképp kivételes esetekben készíthettünk csak. A csomagtartójukban összegyűlt cuccokat viszont engedték fotózni.

Egy könyveket gyűjtő, egyébként antikváriumosként dolgozó férfi például annyira félt attól, hogy kijönnek a rendőrök, hogy amikor az egyik házból kilépett egy telefonját nyomkodó nő, szinte rögtön autóba ült, és elhajtott. Még az autó üvegét lehúzva adott háromezret egy Fecó nevű másik lomisnak, mert ő hívta ide, amikor meglátta, hogy az egyik ház elé sok könyvet raktak ki. Több mint tíz éve ismerik egymást, szólnak, ha látnak valami olyat a lomok között, ami érdekelheti a másikat.

Fecó nem gyűjt sem fémet, sem papírt, mert kicsi autója van, egy Škoda Fabia kombi. Őt a tévék, rádiók, hangszórók, DVD-k, napszemüvegek, karórák érdeklik, a csomagtartójába most porszívó, kerékpumpa, edények, fényképezőgép és gyerekjátékok kerültek. Szabolcs megyében élt, de „megszeretett egy másik asszonyt”, és elvált a feleségétől. Az új párjával jött fel Pestre évekkel ezelőtt. Először egy sufniban laktak, aztán lett munkájuk, és három hónap után albérletbe tudtak költözni. Ma önkormányzati lakásban él, és egy nagy ételszállító cégnél dolgozik, de a nettója alig van 200 ezer felett, ezért esténként és hétvégén eljár lomizni. Rakodás közben tetoválás látszik az alkarján. „Az asszonykám rátetováltatta a nevemet a karjára, és nem hitte el, hogy én is szeretem őt, ezért rátetováltattam én is az ő nevét.”

Szerinte nincs különbség a jómódú környékek és a többi kerület között, nagyjából ugyanolyan lomok vannak mindenütt. Magát „baleknak” tartja. „Volt már olyan, hogy odajött valaki, és odaadott egy karkötőt, amit én eladtam háromezerért, akinek én eladtam meg eladta másnak 15 ezerért.” Egy Olympus fényképezőgépet mutogat nekünk, külsőleg jó állapotban van, de nem tudni, működik-e. „Remélem, el tudom pukkasztani egy ötösért.”

„Kocsiba is lehet aludni! Kihozol egy pokrócot, paplant, durr”

Egy másik utcában egy, a Pest megyei Dányról jött csapat pakolt egy furgonba. Mikró, rádió, benzines fűnyíró, kenyérpirító, szobabicikli, babafürdető, gáztűzhely, hangszóró volt már a csomagtartóban. A működőképes vagy javítható dolgokat bolhapiacon adják el ők is, a fémet méhtelepre viszik.

„Ahol gazdagok laknak”

– válaszolják, amikor azt kérdezzük, melyek a legjobb helyek lomizás szempontjából a városban.

„Fater vitt bele a lomtalanításba” – mondta az egyikük, de ők sem csak ebből élnek, ez csak kiegészítés. Autóroncs-kereskedelemmel foglalkoznak, azokat az autókat keresik, amik töröttek vagy már nincs rajtuk műszaki. „10-20 ezrekért veszünk egy autót, eladjuk vasba, van benne nyereségünk pár tízezer. Megélünk belőle” – mondta a legbeszédesebb huszonéves srác. Amikor megtudták, hogy újságírók vagyunk, két dologról érdeklődtek: meddig marad ennyi a benzin ára, és hogy mennyi esély van rá, hogy Magyarországra is átterjed a háború. Féltek tőle? – kérdeztük. „Mi nem félünk. Már alig várjuk, hogy adjanak egy atomot, és akkor eltűnünk, és kinyissuk a szemünket a mennybe” – válaszolta a srác.

Találtak egy fura szerkezetet, amiről nem tudták, mi lehet. Hosszan nézték a dobozát, mire az egyikük rájött, hogy egy levegőtisztító gépről van szó. „Az jó, mert van asztmás otthon”, és rámutatott a mellette álló anyjára. „Neki hétfőn lesz tükrözése. Látja, erre is gyűjtünk, orvosokra.”

Amikor még nem volt autójuk, sátrat hoztak a lomizáshoz, abban aludtak. Manapság is előfordul, hogy lepihennek az furgonban. Egy fürgén rakodó srác azt mondta: „Kocsiba is lehet aludni! Kihozol egy pokrócot, paplant, durr. Reggel összetekered, csá.” Majd miután beszuszakolt egy fűnyírót is a furgon csomagtartójába, megnyugtatta a mellette állót: „Patent lesz így, báttya!” Úgy saccolták, a csomagtartóban lévő lomokból nagyjából húszezer forintjuk lesz majd.

Nem jellemző, hogy megbírságolják őket, de azért előfordult már. „Volt, hogy így ültünk a szemétbe, kicsit kutattunk, odajöttek, ötvenezer. Mondom neki: miért? Életünk nincs, hogy éljünk. Ötvenezer...” De voltak másféle élményeik is a rendőrökkel. „Most nyáron tudja, mit csináltak? Jöttek, leigazoltattak minket, minden rendbe, ideálltak a kocsival, és adtak egy karton vizet, hogy igyatok magatoknak. Még ők adtak inni nekünk.”

Van, hogy taktikából egymásra hívják a rendőröket

Pár utcával arrébb három huszonéves srác hatalmas pörgésben volt, cigizve rakodtak egy nagy furgonba. Különösen érdekes vagy nagyobb értékű dolgot ők sem találtak, főleg fémet gyűjtöttek. Hármójuk közül ketten gyerekotthonban nőttek fel, tizenéves koruk óta lomiznak.

Azt mondták, itt most ugyan békés a helyzet, mert a jobb környékeken kevésbé mernek balhézni a lomisok, de azért előfordulnak konfliktusok. „Most szúrtak meg néhány hónapja valakit. Aranyat meg pénzt találtak egy ágyban, és összevesztek rajta” – mondta az egyikük. Az sem ritka, hogy megpróbálnak túljárni egymás eszén a lomizók. Például ha azt látják, hogy egy kupacban értékes dolgok vannak, de már ott van egy másik lomis, akkor „ráhívják a rendőröket”, akik elzavarják onnan, és így számukra szabaddá válik a pálya.

„Most középéletem van, de voltunk mi is szegényebbek”

Egy fiatal férfi és az anyukája szintén egy Budapest környéki kisebb településről jöttek fel a Rózsadombra, de ők sincsenek elájulva a felhozataltól. „Semmi különöset nem találtunk. Gazdagabb hely, de jobban értenek mindenhez, és nem raknak ki szinte semmit” – mondta a nő.

„Hogy őszinte legyek veled, vasas cigánygyerek vagyok. Sittet szállítok, vasazok, udvart takarítok. Nem tagadom, minek tagadjam” – mondta a férfi, majd odaadta a névjegykártyáját, amin nagy betűkkel az állt: „Munkát vállalok!” Bontási munkák, fakivágás, pince- és padlástakarítás.

Arra kért, ne írjunk cikket a lomtalanításról: „Ne hívjuk fel a figyelmet erre.” De aztán azt mondta, írjam bele: „Mindig is voltak szegényebbek, mindig is lesznek. Most nekem egy középéletem van, de voltunk mi is szegényebbek, amikor nem volt teherautóm. Gyerekkoromban babakocsival jöttünk apámmal, anyámmal. Most ímmel-ámmal van. Van is, nincs is.”

A következő hónapokra kevesebb megbízása van, mint korábban volt. „Tudod milyen sok munkám volt idén? Térkövezés, kerítésépítés, minden, amit el tudsz képzelni. De már kezd megállni. Félnek költögetni, érted? Indulj ki magadból! Elmész a boltba, látsz egy tévét, és félsz megvenni, mert mi lesz a holnap. Csökkented vissza a helyzetedet. Félnek, barátom.”