Mindszenty-zarándoklat indul szombaton a Városmajorból Máriaremetére

2022. szeptember 16. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Szombaton rendezik a jubileumi Mindszenty-zarándoklatot, amely a budapesti Városmajorból szombat reggel 8 órakor indul Máriaremetére, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét délben – közölte a főegyházmegye. A zarándoklatot Mohos Gábor püspök és Forgács Alajos kanonok, plébános vezeti, a résztvevőket arra kérik a szervezők, hogy URH vételére alkalmas rádiót vigyenek magukkal.

Az ötévente megrendezett zarándoklat Mindszenty Józseftől vett jelmondata: „Isten fiatal. Övé a jövő”. Az engesztelő menet fő célja a közös ima a békéért, a hazáért és a magyar családokért.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás 75 éve hirdette meg a Boldogasszony évét, amelynek keretében 1947. szeptember 15-én a hercegprímás vezetésével százezer férfi zarándok vonult a Városmajorból Máriaremetére Magyarország megsegítését kérve Szűz Máriától. Az erre emlékező zarándoklatot a rendszerváltás után, 1991 szeptemberében tartották meg először, 1997 óta ötévente zarándokolnak a hívek Máriaremetére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!