Idea Intézet: Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, de a törzsszavazók kitartanak

2022. szeptember 16. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább folytatódik a Fidesz fokozatos támogatottságvesztése, írja reprezentatív felmérésére hivatkozva az Idea Intézet. Az utolsó, augusztus eleji méréshez képest a teljes népesség vonatkozásában három, a biztos szavazó pártot választók körében pedig egy százalékponttal csökkent a támogatottsága. Mindez összességében azt jelenti, hogy

a bejelentett adó- és rezsiemelések óta a teljes népesség körében immár 11, a biztos szavazó pártot választóknál pedig 7 százalékponttal kevesebb választó támogatja a pártot.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez utóbbi, szűk választói rétegben minden második választópolgár továbbra is fideszes.

A 2022. szeptember elején készített reprezentatív vizsgálat már az első, megemelt rezsiszámlák megérkezésének időszakában készült. A Fidesz teljes népességen belül mért támogatottsága további három százalékponttal alacsonyabb (35%-ról 32%-ra), mint augusztus legelején, ezzel párhuzamosan viszont a bizonytalanok, pártpreferenciájukat titkolók, valamint a passzív szavazók tömbje 1 százalékponttal emelkedett. Összességében mindez azt jelenti, hogy a kormánypárt támogatottsága 2022 májusához képest, amikor az Idea Intézet által valaha mért legmagasabb szinten állt (43%), 11 százalékponttal csökkent (32%), ami jelentős változás.

Lényegében minden olyan szavazó, aki a hosszú kampányidőszakban – 2021. szeptember és 2022. március között – csatlakozott a Fideszhez, mostanra eltűnt.

A biztos szavazó pártot választók körében azonban mindössze 1 százalékpontos csökkenés regisztrálható (51%-ról 50%-ra) az előző, augusztusi méréshez képest. Fontos látni, hogy az 50 százalékos támogatottság azzal egyezik meg, mint amit az Idea Intézet 2022. március folyamán mért a kormánypártnak, ez a visszaesés tehát nem olyan jelentős, mint a teljes népességre vetített eredmények. Ez továbbra is arra utal, hogy

a törzsszavazók száma alig változhatott az elmúlt egy-két hónapban.

A Fideszen túli világban hibahatáron belüli, azaz elhanyagolható változások történtek. Az ellenzéki pártokat vizsgálva továbbra is a Demokratikus Koalíció bír a legnagyobb támogatottsággal, a teljes népesség 11 százaléka, a biztos szavazó pártot választók 17 százaléka szavazna a pártra egy most vasárnapi országgyűlési választás alkalmával. Egyetlen fejleményre érdemes felhívni a figyelmet. A Jobbik teljes, választókorú népességben mért támogatottsága lecsökkent 2 százalékra, ami az Idea Intézet által valaha mért legalacsonyabb érték.

Fotó: Idea Intézet
Fotó: Idea Intézet

Összességében a rezsiemelés, a kata megszüntetése és további közpolitikai intézkedések jelentősen megmozgatták a Fidesz szavazótáborát. Azon szavazók túlnyomó többsége, akik a szokatlanul hosszú választási kampány időszaka alatt, 2021 kora ősze óta 2022 májusig a Fideszhez kapcsolódtak, szinte teljesen eltűntek, és ma már az ismeretlen preferenciájúak jelentős, egyharmados táborát szélesítik. A kormánypárthoz erősen vagy inkább kötődő mag- és gyűrűszavazók ugyanakkor szinte változatlan méretűek lehetnek, a jelenlegi helyzet politikai kockázata tehát kisebb annál, mint ahogy azt a csökkenő tendenciák mutatják. Nagyjából most ért oda a csökkenés, hogy

elfogytak a peremszavazókban rejlő tartalékok, így ha a Fidesz tovább esik, az már komolyabb problémát okozhat a párt számára.

Az Idea Intézet a kutatás adatait 2022. augusztus 31. és szeptember 9. között vette fel közösségimédia-alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!