Oroszországi várossal lépett testvéri viszonyra Kalocsa

2022. szeptember 12. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz várossal lépett testvérvárosi kapcsolatra Kalocsa, írja a kormánypárti Mediaworks Bács-Kiskun megyei lapja.

Frissítés 09.14.-én 14:46-kor: Kalocsa önkormányzata hivatalos levélben tájékoztatotta a Telexet arról, hogy Poljarnyije Morival már 2019-ben megkötötték a testvérvárosi szerződést, a hétvégi látogatás során pedig csak ennek jelképes megerősítéséről írtak alá egy nyilatkozatot az oroszországi város polgármesterével. Az eredetileg megjelent téves információt a Baon.hu-ról vettük át, a hibáért elnézést kérünk.

A szerződés megerősítését a XXXI. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztiválon írták alá, a Lappföld közelében fekvő Poljarnyije Zori mellett pedig a romániai Székelykeresztúrral és a szerbiai Kúlával is aláírtak egy-egy megerősítő nyilatkozatot.

Ebben persze semmi meglepő nem lenne, ha épp a szomszédos Ukrajna ellen nem Oroszország folytatna háborút, és az orosz hadsereg nem Ukrajna katonái, köztük kárpátaljai magyarok ellen harcolna már több mint hat hónapja. Így viszont igen furcsán veszi ki magát az oroszokkal folytatott városdiplomácia.

A kalocsai mulatságra egyébként ellátogatott Poljarnyije Zori polgármestere, Makszim Puhov is, aki azt mondta:

„Mindaz, ami a világpolitikában jelenleg történik, független a kis önkormányzatok közös munkájától.”

A testvérvárosi kapcsolat fontosságát egyébként Puhov azzal támasztotta alá, hogy Kalocsa közelében és Poljarnyije Zori közelében is fekszik egy-egy atomerőmű.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!