Gulyás: Álhír, hogy Törökországban készítik a magyar útleveleket

2022. szeptember 8. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A török belügyminiszter újságolta el, hogy 250 ezer magyar útlevelet gyártanak idén Törökországban. Gulyás szerint ez nem igaz, ő megkérdezte a külügyminisztériumot is, ez álhír.

A Hürriyet nevű török lap számolt be arról, hogy Süleyman Soylu török belügyminiszter néhány napja Ankarában azzal dicsekedett, hogy az üzemben, ahol a török útleveleket gyártják, más országok számára is készítenek útleveleket. A miniszter ezek között Magyarországot említette példaként, a török Hürriyet beszámolója szerint azt mondta, év végéig 250 ezer magyar útlevelet gyártanak Törökországban. A hírt először közlő Hvg.hu kérdéseket is küldött a magyar kormánynak ezzel kapcsolatban, de válaszokat egyáltalán nem kaptak.

Erre kérdezett rá az RTL a mai kormányinfón Gulyás Gergelynél, aki álhírnek nevezte az egészet. Azt mondta, olvasta a cikkeket, meg is kérdezte Szijjártó Pétert, hogy mi van ezzel, de azt a választ kapta, hogy ilyenről szó sincsen, sőt, erre nincs is mód, a magyar útlevelek Magyarországon készülnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!