Hvg.hu: Törökországból rendel útleveleket az állam, pedig magyar cégekkel is szerződtek

2022. szeptember 8. – 06:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A cikk megjelenése után néhány órával Gulyás Gergely a kormányinfón álhírnek nevezte az információt.

Süleyman Soylu török belügyminiszter dicsekedett néhány napja Ankarában azzal, hogy az üzemben, ahol a török útleveleket gyártják, más országok számára is készítenek útleveleket. A miniszter ezek között Magyarországot említette példaként, a török Hürriyet beszámolója szerint azt mondta,

év végéig 250 ezer magyar útlevelet gyártanak Törökországban.

A Hvg.hu azt írja, a magyar útleveleket eddig itthon gyártották, sőt az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) kötött is erre egy hosszú távú szerződést a Pénzjegynyomda Zrt. és az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. konzorciumával. Az alig fél éve érvényes szerződés ráadásul 2030. december 31-ig szól, 115 milliárd forintos keretösszeggel.

Mevlüt Çavuşoğlu török és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megállapodásokat írnak alá – Fotó: Turkish Presidency / Murat Cetin / 2019 Anadolu Agency
Mevlüt Çavuşoğlu török és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megállapodásokat írnak alá – Fotó: Turkish Presidency / Murat Cetin / 2019 Anadolu Agency

A lap szerint az útlevélgyártást elnyerő konzorcium is csak a sajtóból értesült arról, hogy Törökországban is készülnek magyar útlevelek.

A Hvg.hu megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a NISZ-t is, de egyik helyről sem kaptak választ a kérdéseikre.

Frissítés

Gulyás Gergely az RTL kérdésére azt mondta, hogy álhír, hogy Törökországban gyártanának magyar útleveleket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!