Június óta nem hiányzik valakinek 102 millió forint – és már csak négy napja maradt hozzájutni
2022. szeptember 6. – 08:38
frissítve
Még június elején, a 23. játékhéten nyert valaki 102 millió (egészen pontosan 102 773 620) forintot a Szerencsejáték Zrt. Joker játékán – két hét halmozódás után –, ám a pénzért azóta sem jelentkezett. És sokáig már nem is jelentkezhet, ugyanis ha szeptember 9-én 23:59-ig nem veszi át az összeget, akkor végleg lemarad róla.
A Blikk cikkéből kiderül, hogy idén nem ez lenne az első eset, hogy valaki százmilliós nagyságrendű nyereményt hagy bent az állami szerencsejáték-vállalatnál. Februárban valaki közel 150 millió forintot nyert – vagyis nyert volna, azonban a rendelkezésre álló 90 nap alatt nem jelentkezett a pénzért.
A szabályok szerint az ilyen esetekben a Szerencsejáték Zrt.-nek a pénzből külön akciókat kell szerveznie, illetve a már meglévő nyereményalapokat egészítheti ki annak érdekében, hogy visszajuttassa a játékosokhoz a fel nem vett nyereményt. A februári fel nem vett pénz fejében júliusban és augusztusban voltak akcióik.