Főpolgármester-helyettes: Nem tudni, honnan veszi a BKV januártól az áramot

2022. szeptember 5. – 18:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel egyelőre nem érkezett érvényes ajánlat a BKV áramellátási pályázatára, így nem tudni, hogy januártól honnan veszi a cég az áramot – nyilatkozta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak.

Kiss elmondta, hogy a Főpolgármesteri Hivatal most azt vizsgálja, hogyan lehetne rövidebb időre pályázatot kiírni. A sikertelen pályázat mögött vélhetően az áll, hogy olyan mértékben lőttek ki az energiaárak, hogy a korábbi évek beszerzési árai mára tízmilliárdokkal emelkedhetett – mondta a főpolgármester-helyettes. Szerinte ez önmagában nem jelenti azt, hogy január 1-jén nem lesz áram a vezetékben. Hanem inkább azt, hogy

várhatóan olyan magas áron juthatnak végül energiához, ami bizonyosan kigazdálkodhatatlan lesz a társaság számára.

Kiemelte, hogy a nehézségek ellenére nem kívánják korlátozni a közszolgáltatásokat. Kiss szerint Budapest esetében fel sem merülhet a közvilágítás korlátozása, vagy a közösségi közlekedés felfüggesztése. Minden spórolási módszer pedig csak elenyésző megtakarítást jelentene, ami társadalompolitikai szempontból kifejezetten káros lenne. Azonban azt továbbra sem tudni, hogy hogyan vészeli át Budapest költségvetése az idei évet – tette hozzá.

Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy Budapest hogyan próbál spórolni, ennek részleteiről korábban már beszámoltunk, ezt itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!