Felújítás közben kezdődik meg a tanév, féltik a gyerekeket a felállványozott gödöllői iskolában

2022. szeptember 2. – 05:04

frissítve

Felújítás közben kezdődik meg a tanév, féltik a gyerekeket a felállványozott gödöllői iskolában
Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Gödöllői Török Ignác Gimnáziumot júliusban kezdték el felújítani, és egy iskola energetikai korszerűsítése mindenképpen pozitív hír, pláne egy akkora energiaválság idején, mint amiben most vagyunk.

A munkálatok azonban nem fejeződnek be az iskolakezdésig, várhatóan a naptári év végéig tartanak majd. Több szülő is arról írt lapunknak, hogy az épület nagy része kívül és több helyen belül is fel van állványozva, a tetőt, az ablakokat és a radiátorokat éppen cserélik. Az épület egyes részeinek lezártságát „belépni tilos” feliratú szalagok és nagy takaróponyvák jelzik.

A tantestület jelentős része, az iskola vezetése és sok szülő szerint nem biztonságos így az épület, ezért próbálták elérni a tankerületnél, hogy az első hónapban online oktatás legyen, mert a vállalkozó addig talán be tudná fejezni azokat a munkákat, amelyek után már biztonságosabban lehetne használni az épületet jelenléti oktatásra is.

A tankerület szerint azonban az épületben biztonságosan megszervezhető a jelenléti oktatás. Jövő hétfőn, szeptember 5-én így az iskola tanárai és több mint 700 diák a gödöllői épületben kezdi meg a tanévet.

Olvasói fotó / Telex
Olvasói fotó / Telex

Az udvaron, az iskola előtt és egyes helyeken még az épületen belül is nagy mennyiségű építési anyag van. Nem lehet tudni, hogy ebből mennyit szállítanak majd el a hétfői iskolakezdésig, de a jelenlegi állapotok sok szülőt elborzasztanak, ilyen körülmények között nem szívesen engedik a gyerekeiket iskolába.

De nemcsak a szülők gondolják úgy, hogy az iskola most még nem alkalmas a jelenléti oktatásra, hanem az iskola vezetése és a tantestület is. Kérték a tankerületet, hogy vonják vissza azt a határozatot, amely szerint az épület alkalmas a tantermi oktatásra. Kerestük az iskola vezetését, de nem reagáltak a levelünkre, álláspontjukról közvetve, a szülőktől értesültünk.

Olvasói fotó /Telex
Olvasói fotó /Telex

A tankerület azonban a Telex megkeresésére közölte: biztonságosan megszervezhető a jelenléti oktatás. „A Gödöllői Török Ignác Gimnázium energetikai felújítása júliusban vette kezdetét, és a tervek szerint ez év végéig befejeződik. A felújítás során szakaszosan kerül sor az épület tetőzetének cseréjére, emellett hőszigetelés és nyílászárócsere is történik, valamint fűtéskorszerűsítésre kerül sor. A munkavégzési területeket a kivitelező az ilyenkor szokásos módon elhatárolta, ide csak a kivitelező személyzete léphet be, a többi épületrészben az oktatás biztonsággal megszervezhető a felújítás befejezéséig” – írta a Dunakeszi Tankerületi Központ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!