Szeged a legnagyobb magyar város, ahová esténként nem lehet rendesen eljutni vonattal Budapestről

2022. szeptember 02. – 11:59

frissítve

Szeged a legnagyobb magyar város, ahová esténként nem lehet rendesen eljutni vonattal Budapestről
Fotó: Bálint András / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva

Évek óta okoz kellemetlenségeket és rontja a vasút vonzerejét a tény, hogy Magyarország harmadik legnagyobb városa és a főváros között este nyolckor kvázi megszűnik a közösségi közlekedés. Cikkünkben előbb az okokra nézünk rá, majd azt a kérdést tesszük fel, várható-e bárminemű javulás e téren.

19:53-kor és 19:45-kor elindul két vonat egymással szembe Budapest és Szeged között. A sztereotipikus amerikai iskolapélda azzal folytatódna, hogy mikor és hol találkozik a két szerelvény, de ehhez szerencsére nekünk elég a menetrendre ránézni: mindkét vonat 20:59-kor zörög be Nagykőrős állomásra, majd egy rövid utascsere után szinkronban folytatják útjukat, ellenkező irányba.

A délkelet felé tartó 22:15-kor érkezik meg Szegedre, a másik 22:07-kor Budapestre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak olyan napok – csütörtök, péntek és vasárnap – amikor egy órával később is indul egy-egy InterCity, de mivel többször nincs ilyen, mint van, ezzel nemigen lehet számolni. Néha meglepetésként éri az utast, hogy aznap van egy plusz vonat még este, de a jellemző inkább az, hogy mindenki a nyolcóráshoz készülődik.

Dolog van, vonat nincs

Mindez azért problémás, mert ha valaki szeretne még aznap mondjuk a fővárosból hazajutni Szegedre, kénytelen már este háromnegyed 8 körül bebattyogni a Nyugati pályaudvar csodaszép utascsarnokába, holott nyaranta ilyenkor még el sem kezdődött az esti pezsgés. Ha szerencsétlenek vagyunk, és tegyük fel Dél-Budáról utaznánk haza Szegedre, már 18 óra után nemsokkal fel kell állnunk és elindulnunk a buszmegállóba.

De nemcsak család- vagy ismerőslátogatáson járunk rosszul ezzel a menetrenddel, hanem például ha kulturális vagy üzleti céllal utaztunk a fővárosba. Mondhatnánk persze, hogy utóbbi kategóriába tartozók autóval járnak, de ez sok esetben nem így van, hiszen míg az autóban igaz, hogy négy óra alatt megjárjuk oda-vissza, azt a négy órát el is veszítjük vezetéssel, míg a vonaton öt órát tudunk dolgozni, ha viszünk laptopot. Hosszabb az út, ez igaz, de tudjuk produktívan is tölteni.

Fotó: MÁV
Fotó: MÁV

Egy üzleti vacsorára pedig, ahol ne adj isten némi alkohol is lecsúszna, így nem tudunk már elmenni, mert mire az elkezdődne, indul is az utolsó vonat vissza Szegedre. Aki egy ilyet bevállal mégis, kénytelen a fővárosban (vagy ellenkező esetben Szegeden) éjszakázni, esetleg – bár ez nem jellemző – virrasztani a 4:03-kor (másik irányba 4:34-kor) induló első vonatra, amelyen még InterCity-kocsik sincsenek.

Említeni sem kell, hogy aki színházba vagy moziba menne Budapesten, és előbbi úgy-ahogy jellemző is a szegedi értelmiség körében, esélytelen, hogy számíthasson a vasútra hazajutás terén. Így pedig a szegedi közönség magasabb minőségű, színvonalasabb vagy esetleg különlegesebb előadások, a fővárosi kulturális élet pedig szegedi közönség nélkül marad. Kérdés, ki jár rosszabbul.

Mondhatnánk persze, hogy ha vasút nincsen, akkor támaszkodhatunk a Volánbusz szolgáltatásaira, hiszen azért mégiscsak olcsóbb egy távolsági buszt végigküldeni az autópályán, mintsem egy teljes személyzettel és komplex infrastruktúrával rendelkező kötöttpályás üzemet további órákon át üzemeltetni. Mondhatnánk, de sajnos nem lenne igazunk, ugyanis 2020 nyarától a két város között teljesen megszűnt a buszos összeköttetés. Korábban közlekedtek ugyan járatok, még éjszaka is(!), de

ezeket a vasúttal való párhuzamosság jegyében törölték.

Napközben valóban lenne párhuzamosság, éjjelenként azonban nem jelentene nagy veszélyt arra a két pár, holdfényben fürdő sínszálra a puszta közepén egy–két buszjárat, ami sokaknak jelentene megkönnyebbülést. Mégsincs ilyen.

Két és fél óra

Hogy legyen összehasonlítási alapunk, és ne csak a levegőbe beszéljünk, megnéztük, hogy a többi, 100 ezer főnél népesebb magyar városba mikor indul (és oda mikor érkezik meg) az utolsó vonat. Általánosságban megállapítható, hogy Szeged, Pécs és Nyíregyháza kivételével minden nagyvárosba el lehet jutni, sőt, némelyikbe elég, ha bőven 23 óra után érkezünk az adott pályaudvarra, annyira későn is vannak még eljutási lehetőségek. Az minden nagyvárosra igaz, hogy az utolsó járat vonat, busz sehová nem megy később sem.

Alább az eljutási lehetőségek (lakosságszám szerinti csökkenő sorrendben):

VárosFővárosi pályaudvarUtolsó indulás BudapestrőlÉrkezés a városba
DebrecenNyugati22:2801:26
SzegedNyugati19:5322:15
MiskolcKeleti21:0023:28
PécsKeleti19:5322:39
GyőrDéli23:2501:13
NyíregyházaKeleti19:4023:08
Kecskemét*Nyugati22:0323:42
SzékesfehérvárDéli23:4000:44

*Kecskemét a Budapest–Szeged viszonylaton fekszik, a városig ugyanakkor indul még 22:03-kor is egy vonat, ami tovább nem közlekedik.

Debrecenbe két és fél órával Szeged vagy éppen Pécs után is ülhetünk még vonatra, de még ez is semmi Győrhöz és Székesfehérvárhoz képest, ahová további egy órával később elég elindulni. A drasztikus eltéréseket a távolság sem indokolja, hiszen Debrecen például messzebb van, mint Szeged. Leírni is abszurd, hogy a 160 ezres Szegedre közel négy órával korábban elmegy az utolsó vonat, mint a 96 ezres Székesfehérvárra.

Nem várható javulás

2021 novemberében a Közlekedő Tömeg Egyesület is kifejezte nemtetszését ez ügyben, amikor egy Facebook-posztban az évi menetrendváltás újításait és várt, de meg nem valósult fejlesztéseit vették górcső alá. Mint akkor írták, „elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a főváros és az ország harmadik legnépesebb városa között a hét öt napján továbbra sincs késő esti eljutási lehetőség”.

Kíváncsiak voltunk a vasúttársaság véleményére is az ügyben, illetve arra, milyen megfontolásból nem közlekednek a főváros és Szeged között vonatok 20 óra után. Azt is szerettük volna megtudni, hogy mi indokolja, hogy más, akár kisebb városokba 22, sőt, esetekben 23 óra után is indulnak vonatok, illetve hogy várható-e a közeli jövőben, hogy bővítik a vasúti összeköttetést Budapest és Szeged között 20 óra utánra is, van-e akár távlati terv éjszakai járat bevezetése?

A MÁV szűkszavú válaszában azt írta, az alacsony kihasználtság miatt nem tervezik további vonatok menetrendbe állítását. Annyit hozzátettek még, hogy középtávú célja a MÁV-nak az InterCity-hálózat üzemidő-bővítése, első körben a legforgalmasabb vonalakon, mint Debrecen, Győr vagy Székesfehérvár, majd fokozatosan a többi vidéki nagyvárosba, mint Szeged, Pécs vagy Békéscsaba. De hogy ez mikor lesz, azt talán a minisztériumban sem tudják.

FRISSÍTÉS: Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a minisztérium a decemberi éves menetrendváltással fontolgatja, hogy bővítenék az üzemidőt a szegedi InterCity-járatokon. Hogy pontosan milyen változások lesznek, arról részletek csak a későbbiekben várhatók.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!