A létesítési engedély után a kivitelezést lehetővé tevő építési engedélyt is megkapta a Paks II. reaktorépülete kedden reggel – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Az erről kiadott közlemény, pontosabban Szijjártó Péter szerint ez az épület garantálja majd, hogy a nukleáris energiatermelés során a reaktortartályból és a hozzá kapcsolódó eszközökből nem kerül ki káros anyag a környezetbe, így biztosítva, hogy „külső természeti vagy emberi hatások, ne adj' Isten támadások esetén sem kell radioaktív szennyezéstől tartani”. Azt is mondta, hogy az erőmű építése a legszigorúbb biztonsági követelmények mellett zajlik, és a speciális kettősfalú konténment épület még akkor is védelmet nyújtana a szennyeződéstől, ha rázuhanna egy nagy utasszállító repülőgép.
A létesítési engedély kiadását követően el is indult a munka a paksi telephelyen, most a talaj kitermelése zajlik ötméteres mélységig. „Végre intenzívvé, dinamikussá tudtuk tenni a paksi atomerőmű építési fázisát. Ez biztosítani tudja számunkra azt, hogy 2030-ig az új blokkokat meg fogjuk építeni, és azok működésbe léphetnek, ezáltal Magyarország energiaellátásának biztonsága felé nagyon fontos lépéseket fogunk tenni” – idézte az MTI Szijjártót, aki szerint a két új reaktorblokk megépítésével Magyarország függetleníteni tudja magát a nemzetközi energiapiacok hosszú távú bizonytalanságától, és garantálni tudják Magyarország biztonságos ellátását.
Szijjártó Péter az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésén vesz részt Prágában, előtte pedig találkozik a cseh közlekedési miniszterrel, a város új érsekével, illetve Andrej Babišsal, az ANO mozgalom elnökével és Tomio Okamurával, az ugyancsak ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártjának (SPD) vezetőjével.