Az üldözöttkeresztény-ügyi államtitkár szerint keresztényellenes sértésekkel kampányolnak az ateisták

2022. augusztus 30. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a felhívás súlyos keresztényellenes kirohanásokat és sértéseket tartalmaz

– mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár a Hír tv műsorában annak apropóján, hogy a Magyar Ateista Társaság augusztus közepén az ateizmus felvállalására buzdító kampányt indított a közelgő őszi népszámlálás apropóján.

A társaság közösségi gyűjtésbe is kezdett azért, hogy – mint írják – fel tudják hívni azok figyelmét, akiknek elegük van a „keresztény Magyarország” szólamából vagy az egyházak és az állam összefonódásából, hogy a népszámláláson vallhatják magukat kifejezetten ateistának, felekezeten kívülinek, vagy megtagadhatják a válaszadást a világnézeti kérdésre.

Azbej Tristan a műsorvezető kérdésére válaszolta azt: az ateista társaságnak természetesen arra joga van, hogy aláírásokat gyűjtsön. Viszont egyrészt úgy érzi, sérti a keresztény embereknek az érzékenységét” az, ahogyan ezt a felhívást közzétették.

Másrészt pedig szerinte az ateisták elfelejtették, hogy csak azért szervezkedhetnek, “mert Magyarország keresztény kulturális alapokon nyugszik, ami lehetővé teszi a lelkiismereti és vallásszabadságot”. Ezzel szemben “ahol nem keresztény a kultúrkör, ezt nem tehetnék meg”, mert azokban a vallástalanságot súlyos szankciók sújtják, épp úgy, mint például “az üldözött keresztényeket is".

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!