RTL: Novák Katalin a honvédség csapatszállító gépével ment a Vatikánba

2022. augusztus 27. – 19:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin köztársasági elnök a honvédség csapatszállító gépével utazott a Vatikánba, hogy találkozzon Ferenc pápával – írja az RTL.

Csütörtökön Novák 40 perces magánaudiencián járt az egyházfőnél, ahová férje is elkísérte. Az audienciáról készült képekből kiderült, hogy Novák a Honvédség egyik Airbus A319-es típusú gépével repült Olaszországba.

A Honvédségnek két ilyen repülőgépe van. A kormány korábban azt állította, hogy csapatszállításra, civilek evakuálására és sebesültszállításra szerezték be a gépeket. Az RTL szerint azt is hangsúlyozták, hogy a megvásárolt repülők „nem kormánygépek.”

A találkozónak három fő témája volt: a 2023-ban esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása. A pápa megerősítette, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése – nyilatkozta később Novák. A találkozóról itt számoltunk be bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!