Matrac alól került elő az évek óta körözött férfi föld alatti rejtekhelye

2022. augusztus 27. – 08:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik öt- és hároméves fegyházbüntetésük kiszabása miatt évek óta bujkáltak, írta a Police.hu. Mindkét férfit büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdték jogerősen kiszabott szabadságvesztésük letöltését.

Az egyik, 47 éves férfit csalás miatt ítélték öt évre, miután pedig nem vonult be, 2020 őszén adtak ki elfogatóparancsot ellene. A másik, 40 éves férfit 2019 nyara óta körözték, rá új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt szabtak ki három évet.

A két budapesti férfit nem találták korábban ismert címeiken, feltételezhető tartózkodási helyeiken, ezért máshol is keresni kezdték őket. Végül most csütörtökön sikerült elfogni őket.

Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu

A 47 éves férfit egy Szabadszállás környéki tanya többszöri átkutatása után találták meg. Egy padlóhoz rögzített ágy matracát fölemelve vettek észre a rendőrök egy létrát, ami egy üregbe vezetett, ez volt a férfi rejtekhelye.

A rendőröknek a másik körözött férfit az üregből előkerült férfi kőbányai, három kutyával őrzött családi házában sikerült elfogniuk ugyanazon a napon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!