A fűtési szezonban bezárnak a szállodák, a múzeum és az edzőterem Nagyatádon

2022. augusztus 26. – 06:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négyből három hotel bezár a Somogy megyei Nagyatádon, mert nem tudják kigazdálkodni a megemelkedett rezsiköltségeket – írja a Népszava.

A 18 szobás Park Hotel és Étterem fűtési szezonban eddig 500-600 ezer forintot fizetett a gázért, számításaik szerint ősztől 3,5-4 milliót kellene. Ezt csak úgy tudnák teljesíteni, ha 30-35 ezer forintra emelnék a szobák árait az eddig 11,5 ezerről, ami a szálloda vezetője szerint Nagyatádon irreális. Tizenegy dolgozójukat kell elküldeni, és felbontották a bérleti szerződést is az önkormányzattal, amelynek így új üzemeltetőt kell keresnie.

November elsejétől a 60 szobás Hotel Solar is bezár a Somogy megyei kisvárosban, ez pedig az önkormányzatnak is rossz hír. Az önkormányzati tulajdonú gyógyfürdő évi 100 milliós bevételének 30 százalékát a hotel vendégei adják, vagyis a tervezett öthónapos leállás nagyjából 15 milliós veszteséget jelent a városnak.

Márpedig most minden bevételre nagy szüksége lenne a nagyatadái önkormányzatnak, az intézményeik rezsije drasztikusan megemelkedett. Ormai István polgármester a Népszavának arról beszélt, a gáz éves szinten eddig 99 millióba került az önkormányzatnak, a jelenlegi árakon viszont 365 millió lesz. A gázáremelkedés a költségvetés tíz százalékát elviszi, ezért komoly racionalizálásra kényszerült az önkormányzat.

A fűtési szezonra bezárjuk a múzeumot, a művészeti galériát, a klubházat, az edzőtermet és az ifjúsági klubot.

A könyvtár csak heti egy nap lesz nyitva, a hat óvodai egységből kettőre lakat kerül a fűtési szezonra, ami három csoportnyi gyereknek jelent változást. A nyitva maradó önkormányzati intézményekben napi szinten ellenőrzik majd a hőmérsékletet, és sehol sem lehet 20 foknál jobban felfűteni a helyiségeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!