Megalapozatlannak tartja a mozdonyvezetők sztrájkfenyegetését a MÁV

2022. augusztus 25. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megalapozatlannak tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését a MÁV. A vasúttársaság legújabb közleményében azt írja:

„A MÁV és a MÁV-START a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.”

A vasúttársaság közleményében azt is írja, hogy a mozdonyvezetők keresete 2016 óta 60 százalékkal növekedett. Az idei év elején pedig tízszázalékos volt a béremelés, így a mozdonyvezetők átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot. Hozzáteszik, hogy júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is.

Ahogy arról a Telex is beszámolt, Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke júliusban azt nyilatkozta, hogy ismét összehívják a szakszervezet küldöttgyűlését és mérlegelik a sztrájk elindítását, miután a MÁV a megállapodás ellenére sem akarja kifizetni a mozdonyvezetőknek megígért pluszpénzt. A Portfolio augusztus elején arról írt, hogy, a Mozdonyvezetők Szakszervezete augusztus végén dönthet egy lehetséges sztrájk időpontjáról.

A mozdonyvezetők idén márciusban hirdették először sztrájkot az elmaradt kifizetések miatt, attól azonban elálltak az orosz–ukrán háborús helyzetre hivatkozva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!