Másodfokú riasztásokat adott ki az OMSZ az ország keleti felére

2022. augusztus 22. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

Zivatarveszély miatt másodfokú riasztásokat adott ki több északkeleti járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn kora délután – írja az MTI.

A veszélyjelzésük szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell arra készülni, hogy a következő órákban heves zivatarok lehetnek. A zivatarcellákat felhőszakadás (25-50 milliméternyi csapadékkal), viharos, akár 80-90 kilométer/órás széllökés, illetve jégeső is kísérheti.

Az éjszaka folyamán várhatóan fokozatosan megszűnnek a zivatarok. Kedd délután kisebb számban a keleti, északkeleti tájakon fordulhat elő néhány zivatar. Egy-egy erősebb cellához továbbra is társulhat intenzív eső, viharos széllökés, esetleg jégeső.

Ha esetleg nem biztos benne, hogy mi is az a riasztás vagy figyelmeztetés, ebben a cikkünkben röviden elmagyaráztuk a legfontosabb különbségeket. A lényeg az, hogy míg a figyelmeztető előrejelzés egy általános összefoglaló arról, mire is érdemes számítani az adott nap, a riasztás ennek egy szűkített változata, amit akkor adnak ki, ha az említett veszélyes időjárási elemek kialakulására a közeljövőben – fél-három órán belül – lehet számítani egy adott területen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!