Áthárították rájuk az extraprofitadót, a fogyasztóvédelem a bíróságot javasolja

2022. augusztus 21. – 10:48

frissítve

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Három hónapig levelezett előbb a Kormányzati Ügyfélvonallal majd a fogyasztóvédelemmel egy Győrben praktizáló fogorvos, azt kérdezve, hová forduljon, mert angliai útjuk előtt összesen közel 20 ezer forint extraprofitadó terhelt rájuk a Ryanair. A légitársaság büntetésére hivatkozott a kormányhivatal, de a panaszos arra nem kapott választ, a Ryanair felé hogyan számol el. Illetve kapott: forduljon bírósághoz.

A Győr mellett élő dr. Utassy Viktor feleségével és három gyermekével a Nagy-Britanniában élő és tanuló lányukhoz készült július közepén. Időben, már tavasszal lefoglalták jegyüket, és mivel a Covid már annyiszor keresztülhúzta a számításukat, reménykedtek, most minden rendben lesz. Június 9-én aztán kapott levelet a Ryanairtől, hogy „Magyarország 2022. június 4-én új légiforgalmi adót vezetett be a Magyarországról 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha június 4-e előtt készült a foglalás, de a járat Magyarországról július 1-jén vagy azt követően indul, ezt az új adót ki kell fizetni a Magyar Kormány részére. Az új adó mértéke 3900 forint (kb. 10 euró). A járatra vonatkozó adó utasonként 3900 forint.” Ötüknek ez az odaútra közel 20 ezer forint pluszt jelentett.

Gulyás Gergelyre hivatkozott, de hiába

Viktor ezt nem hagyta annyiban, még aznap levelet írt a Kormányzati Ügyfélvonal élő chat-jére. Innentől idézzük a levelezést:


- „Üdvözlöm! Az extraprofit adó közvetlen egyénekre hárításával kapcsolatban érdeklődöm, nem tudom pontosan hová kell fordulnom. Ma jött az üzenet a Ryanairtől, hogy a lányunk esküvőjére Angliába történő lefoglalt családi utazásunkhoz fejenként 3900 forintos adót velünk fizettetik meg. Ez ellenkezik a kormányzati kommunikációval. Kérem, segítsenek!

– A válaszadásig türelmét kérem.

– Köszönöm! Várok.

– Ez ügyben állást nem tudunk foglalni. A kormányrendeletben a részt tudom Önnek kijelölni, ha ez segít. Továbbá az ezzel kapcsolatos hatósági feladatokat az adó- és vámhivatal látja el, így esetleg náluk is érdeklődhet, vagy jogi képviselőnél.

– Köszönöm! Gulyás Gergely szerint a kormány igyekszik figyelni a szolgáltatások árát, és ha azt tapasztalja, hogy valahol megpróbálják a fogyasztókra ráterhelni a cégek az extraprofitadót, akkor büntetik a »trükközőket«. Kérem, ha van rá mód, továbbítsa ezt a mostani történést az illetékeseknek. Még egyszer köszönöm a segítséget!

– Kérelmének, kérdésének továbbításában nincs jogosultságunk. Véleménye fontos számunkra, kérjük, értékelje munkánkat. Köszönjük megkeresését! További szép napot kívánunk!”

Elmentek, hazajöttek, ezután kaptak választ

Nem jutott tehát előbbre, úgy érezte, lepattintós választ kapott. Aznap aztán kitört a központi balhé, vélhetően nem Viktor volt az egyetlen reklamáló, a kormány bejelentette, vizsgálat indul a Ryanair ellen. Mindenesetre úgy döntött, levelet ír a fogyasztóvédelemnek is.

Időközben eljött a július, a család kiutazott Angliába, kényszerűségből kifizették a plusz 20 ezer forintot, majd hazaértek.

Augusztus 8-án aztán Viktor levelet kapott Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi főosztályától. Tóth Gábor osztályvezető tájékoztatta, hogy „ügy kivizsgálása érdekében eljárást indított a Ryanairrel szemben. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a Társaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alkalmazott, melynek okán a Fogyasztóvédelmi Főosztály fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Társaság terhére.” Ezzel arra a 300 millió forintra utaltak, melyet a kormányzati kommunikáció megoldásként tálalt az ügy kezelésére. A Győr-Moson-Sopron megyei családnak azonban maradt egy jogos kérdése. A válaszlevélben erre kerestek választ.

Mi a haszna a többet fizetőnek abból, hogy a Ryanairt megbüntetik?

„Köszönettel vettem a levelüket a Ryanair ügyben. Sajnos ebből nem derül ki, hogy a szolgáltatónak a mulasztását helyrehozandó milyen teendője van irányomban, mivel kifizettette, áthárította az »extraprofit« adót a családi utazásunkra? Mellékelem a banki igazolást. Várom a válaszukat” – írta a családfő.

Másnap reagáltak is.

„Tájékoztatom, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre nem terjed ki a bíróság hatáskörébe utalt polgári jogi igények érvényesítésére, így a beterhelt díj megfizetésére sem kötelezheti a légitársaságot. Erre irányuló igényével bírósághoz fordulhat.”

Magyarán ebből a család azt szűrhette le, hogy aki úgy érzi, ráterhelték az extraprofitadót, ne reménykedjen, hogy a kormány kötelezni tudja azt a céget ennek az összegnek a visszafizetésére. Aki szeretne, menjen bíróságra a pénzéért, pereskedhet pár ezer, vagy pár tízezer forintért akár évekig is.

(Cikkünk eredeti verziójában az oda-vissza útra számolt 39 ezer forint szerepelt, de Viktor jelezte, végül csupán egy útra vontak le 48 eurót, akkori árfolyamon 19 ezer 656 forintot – a szerk.).

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!